DNS-vizsgálat segítségével derült ki, hogy a 72 éves francia André Gantois és a 64 éves amerikai Allen Henderson féltestvérek: apjuk amerikai katonaként részt vett az 1944. évi normandiai partraszállásban.

A két férfinek korábban tudomása sem volt egymás létezéséről. DNS-vizsgálatuk mutatta ki, hogy mindkettőjük apja a második világháborúban harcolt amerikai közkatona, Bill Henderson.

A kelet-franciaországi Ludres-ban élő André Gantois és a dél-karolinai greenville-i illetőségű Allen Henderson hétfőn Colleville-sur-Mer-ben találkozott, ahol apjuk a D-napon a 132 700 szövetséges katona egyikeként partra szállt. Bill Henderson 1997-ben halt meg és Los Angelesben temették el.

A két férfi családja kíséretében vett részt a mintegy 9000 fehér kereszt borította tengerparton tartott katonai ünnepségen.

André Gantois 15 éves korában, anyja halálakor tudta meg, hogy viszonya volt egy amerikai katonával, akivel az után találkozott, hogy az amerikai hadseregnél keresett munkát.

Gantois húszévesen fordult a párizsi amerikai nagykövetséghez, hogy próbálják meg megtalálni az apját, akinek nem tudta a nevét. „Azt felelték erre, hogy amit kérek, olyan, mintha tűt keresnének a szalmakazalban” – mesélte.

Nemrégiben DNS-mintát küldött egy amerikai intézetnek, amely a Henderson család megbízásából DNS-alapú családfakutatást végzett.

Az eredmény augusztusban született meg: „a minták egyformák voltak, és az intézet megállapította, hogy van egy fivérem az Egyesült Államokban és amerikai családból származom” – mondta el André Gantois.

Allen Henderson, aki szerint a történtek „örökre megváltoztatták az életüket”, először járt Franciaországban.

Hetven évvel a háború után még mindig nem tudni, hány gyerek született francia nők és szövetséges katonák kapcsolatából – jegyezte meg Emmanuel Thiébot, a caeni emlékhely történésze. Az ismert, hogy mintegy 200 ezer francia született német apától, de megbízható kutatások híján nincs hivatalos adat a szövetséges katonák gyerekeinek számáról.