Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Saját magát is meglepte Bácsi Péter azzal, hogy 0-3-as állásnál még erőt tudott meríteni a fordításhoz, és így hazai közönség előtt ünnepelhette második vb-címét a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokságon.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Nem tudom, honnan volt még erőm, de ilyen szurkolósereg előtt nem lehetett veszíteni. Az első három meccsemen semmilyen akció nem sikerült, de most és az elődöntőben, amikor nagyon kellett, összejött – mondta a kötöttfogásúak 82 kilogrammos kategóriájában aranyérmes versenyző, hozzátéve, hogy amit a győzelem után érez, az mindent felülmúl. ”Álomszerű, hogy itthon ünnepelhetek a családom, a szeretteim előtt„ – folytatta.     

Az FTC 35 éves klasszisa emlékeztetett rá, hogy súlyos térdsérülése miatt nem léphetett szőnyegre a 2013-as budapesti vb-n. Azóta csak reménykedett benne, hogy egyszer ez még megadatik neki, de tudta, néhány évet várnia kell, amíg újra Magyarországnak adják a vb-rendezést. Felfoghatatlannak nevezte, hogy öt évvel később az élet megadta neki az esélyt, hogy valóra váltsa álmát, és ő az aranyéremmel maximálisan élt is a lehetőséggel.

A jövőjével ugyanakkor egyelőre nem kívánt foglalkozni.

Sike András szövetségi kapitány, aki gyerekkora óta edzője az immár kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok birkózónak, úgy vélekedett, ez egy tökéletesen szép búcsú lehet, de hozzátette, a döntést tanítványának kell meghoznia, ha ő folytatni akarja, nem fogja lebeszélni. Megjegyezte, ha nem Budapesten lenne az idei vb, akkor Bácsi már valószínűleg a riói olimpia után abbahagyta volna.

”Mondhatni a szívem csücske, de nem kivételezek, sőt, talán épp ezért szigorúbb is vagyok vele. Nagyon sok örömet okozott nekem pályafutása során. Tizenéves kora óta foglalkozom vele„ – mondta az MTI-nek a szakvezető, aki a mérkőzést elemezve jogtalannak vélte Bácsi kétpontos intését. ”Mászni szabad védekezés közben, csak elmászni nem. De ez is belefért most. Meg kellett csinálni az akciót lent és ő megcsinálta, ehhez nincs mit hozzáfűzni„.

Elvesztett döntője után sokkal csalódottabban, könnyeivel küzdve értékelt a 72 kilós Korpási Bálint. Úgy fogalmazott: ”egy kicsi hiányzott, de az nagyon„.

”Nagyon jól ismerjük egymást. Ő csinálta meg, amit nekem kellett volna. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült„ – mondta a BVSC 2016-ban világbajnok versenyzője, akit a televíziós interjú közben rendkívül sportszerűen megölelt legyőzője, Frank Stäbler. A német vetélytárs, aki 2015 és 2017 után ért ismét a csúcsra, azt mondta neki és a kamerába, hogy nagyszerű küzdelem volt, Korpási pedig nagy bajnok.

A 31 éves magyar a jövőjével kapcsolatban kifejtette ”ez nem búcsú„, de ő nem tud olimpiában gondolkodni, mivel kategóriája nem szerepel az ötkarikás programban. Mint hozzátette, fogyasztani nem fog, feljebb pedig két jó versenyző is van.

A magyarok eddig mindhárom éremből egyet nyertek a vasárnapig tartó vb-n, mivel a pénteki sikerek előtt Barka Emese csütörtökön harmadik lett.