Örökbefogadásra váró menhelyi kutyák álláskereső hirdetései jelentek meg az interneten. A Telenor és a Fogadj Örökbe Alapítvány által közösen indított kampány célja, hogy minél több menhelyi kutya találja meg végleges gazdáját.

Fotó: ShutterStock.com/manushot

Fotó: ShutterStock

Tumó Nóra, a Telenor kampányért felelős marketingkommunikációs csapatának vezetője az M1 Ma este című műsorában elmondta, az ötlet eredetileg onnan származik, hogy cégük volt az első magyarországi nagyvállalat, amely kutyabarát vállalatként működik .Péntekenként kutyáikkal együtt dolgoznak, ez inspirálta őket arra, hogy sokkal többet is tehetnének a háziállatokért.

A kampány célja, hogy felhívják a figyelmet a menhelyi kutyák örökbefogadására, és népszerűsítsék azt – hangsúlyozta a szakember.

Az álláskereső kutyusok meghatározott állást keresnek, mint például biztonsági őr, kommunikációs szakember. Szabó Zita a Fogadj Örökbe Alapítvány egyik alapítója elmondta, a kutyák személyiségéhez kapcsolódóan tüntetik fel a keresett állást. Az állatokról azonban természetesen bővebb tájékoztatást is adnak az érdeklődő gazdiknak.

Hatékonyabbá teszik a pénteki munkanapokat

Tumó Nóra kiemelte: a kutyák munkahelyi tartózkodása jó hatással van a légkörre, oldja a stresszt. A munka intenzitását az állatok nem csökkentik, sőt megnyugtató személyiségükkel és kisugárzásukkal hatékonyabbá teszik a pénteki munkanapokat – fogalmazott a csapatvezető.

Hozzátette: ahhoz, hogy egy vállalat kutyabaráttá váljon, három fontos dolog kell. Egy infrastrukturális és logisztikai háttér, hiszen fontos, hogy a kutyusoknak minden feltételt megadjanak ahhoz, hogy jól érezzék magukat a munkahelyen is. A vállalatnak ezen kívül biztosítani kell azt is, hogy az esetlegesen szükségessé váló szeparációt is létre tudják hozni, például amennyiben valaki allergiás a kutyusokra, ne kelljen egy szobába tartózkodniuk velük – hangsúlyozta Tumó Nóra.

Szabó Zita a műsorban elmondta, eddig háromszáz kutyát sikerült elhelyezni, egyre többen jelentkeznek gazdinak. A kis testű kutyák iránt nagyobb az érdeklődés, de szeretnék, ha minden kutyának megtalálnák a megfelelő gazdát – tette hozzá.

Szabó Zita hangsúlyozta: a kutyusok életét az örökbefogadás után is nyomon követik, ugyanis szeretnék, ha a legjobb helyen és legjobb környezetben, szerető családban élhetnék le életüket.

A kutyákról és az örökbefogadásról ide kattintva bővebben tájékozódhat.