Az országos tisztifőorvos a menedékjogot kérők részére kötelezően elvégzendő szűrővizsgálatokat rendelhet el a jövőben a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet vagy az egészségügyi törvény szerinti egészségügyi válsághelyzet esetén – ismertette az egészségügyi törvény módosítását az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden az Országgyűlésben.Rétvári Bence expozéjában kiemelte: Magyarország közegészségügyi-járványügyi helyzete stabil, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a migrációs nyomásból fakadó, nyilvánvalóan fokozódó járványügyi kockázatot. Ez a kockázat több tényezőből áll: nem ismerik, nem ismerhetik az országba érkező migránsok korábbi betegségeit, a megkapott védőoltásait, és az sem tudható pontosan, hogy az országban, ahonnan jöttek, milyen a közegészségügyi-járványügyi helyzet – mutatott rá.
    
Megjegyezte: az Országos Tisztifőorvosi Hivatal tájékoztatása szerint idén eddig kevesebb mint 1400, szeptemberben pedig mindössze 230 menekültstátuszért folyamodó vett részt szűrővizsgálaton a jogszabályban meghatározott betegségekkel összefüggésben. Ez még akkor is kockázatot jelent, ha az elvégzett vizsgálatok alapján a migránsok 95 százaléka egyik vizsgált betegségben sem szenved. A kötelező szűrővizsgálatok elrendelésének lehetősége lehetővé teszi a migránsok nagyobb arányú szűrését – tette hozzá.
    
Beszámolt arról is, hogy az ellátásukra eddig több mint 200 millió forintot fordítottak és több mint 27 ezer szűrővizsgálatot végeztek el. 
    
Az államtitkár kitért arra, annak érdekében, hogy a szűrővizsgálatok minél magasabb arányban történjenek meg, felismerve ezáltal a fertőző betegségben szenvedőket, az elrendelt szűrővizsgálat elvégzése a menekültügyi hatóság által kijelölt helyen történne meg. A törvényjavaslat rendelkezik arról is, ha az elismerést kérő az államhatárról szóló törvény szerinti tranzitzónában adja be kérelmét, akkor ott kell elvégezni a szűrővizsgálatot.
    
A kísérő nélküli kiskorúak és a várandósok esetében a szűrővizsgálatot soron kívül, más menedékjogot kérő személyt megelőzően kellene elvégezni annak érdekében, hogy védelmüket biztosítani lehessen – jelezte Rétvári Bence.
    
Rámutatott arra is: a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendelésekor az egészségügyi válsághelyzetre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Egészségügyi válsághelyzet akkor van, ha bármilyen okból olyan helyzet áll elő, amelynek következtében a helyi egészségügyi kapacitás nem elég az ellátási igények kielégítésére. Ilyenkor speciális egészségügyi szabályokat lehet bevezetni, mint például az átvezénylés, a megszokottól eltérő munkarend vagy az ellátási területek átalakítása, valamint az eszközök, gyógyszerek beszerzésének és pótlásának egyszerűbb eljárásrendje – jelezte. 
    
Hozzátette: válsághelyzet idején a módosítással a válsághelyzet megoldásába bevonható egészségügyi intézmények köre kibővül, ezért szükséges rendelkezni az egészségbiztosítás által fedezett összegen felül esetlegesen felmerülő többletköltségek megtérítéséről.
    
A módosítással lehetőség nyílik az egészségügyi ellátóhelyek rendőri őrzésére is.

MTI