Tőkés László kampánystábjának közleményére, amely címe „Kitiltotta Tőkés Lászlót Nagyernye RMDSZ-es polgármestere” a következő pontosításokat teszem közzé:

Komáromi tiszteletes a Reformáció ünnepe előtti estén tájékoztatott engem, mint főgondnokot és Daróczi Jánost, mint gondnokot arról, hogy Tőkés püspök úr Nagyernyében is kíván kampányolni szombaton. A helyi közösség erre a napra tervezte Nagyernye monográfiájának bemutatását, és az önkormányzat faluünnepet szervezett, amelyet előzetesen hirdetett a rádióban és újságokban. Hazavárta szülőföldjükre az elszármazottakat, a valamikor és jelenleg falunkért szorgoskodó pedagógusokat, orvosokat, lelkipásztorokat, azok leszármazottait. Ezért kijelentettem a lelkésznek, hogy szombaton nem fogok kampányolni sem Tőkés püspöknek, sem az RMDSZ-nek. Jeleztem azt is, hogy a fent említett ok miatt nem tudok részt venni a püspök templomi igehirdetésén sem. Főgondnokként kijelentettem, hogy Tőkés Lászlót, mint püspököt templomunkban szívesen fogadjuk Isten igéjét hirdetni, de mint templomban kampányolni kívánó politikust – sem őt, sem mást – nem vagyok hajlandó fogadni.

Erre a lelkipásztor azt mondta, ha nem változtatok hozzáállásomon, akkor leváltat főgondnoki tisztségemről (előbb lettem gondnok, mint polgármester 1996-ban). A válasz az volt: Gondolt-e arra a megoldásra, hogy ő távozzon? (ez a rémisztő fenyegetés)

E beszélgetés után itthonról telefonáltam egyházmegyénk esperesének, segítsen megoldást eszközölni, hiszen nem találtam tisztességesnek rászervezni a kampánymentes faluünnepségre a püspök kampánylátogatását. Késő este Tőkés András (a püspök úr testvére) MPSZ alelnök telefonon hívott és szememre vetette, hogy kiskirálykodó polgármester vagyok és nincs jogom megtiltani a püspök úr látogatását. Közöltem, hogy főgondnoki minőségemben foglaltam állást ez ügyben. Berekméri Sándorral, az MPSZ Maros megyei elnökével máig sem beszéltem, nem tudom, honnan jött az ötlete a tojásdobálással.

Szomorú az a tény, hogy református gyülekezeteinket Tőkés László kampánya olyanná tette, mint a kormos lámpát, amely nem gyógyító fényt, hanem folytó füstöt bocsájt ki.

Jánosi Ferenc főgondnok, RMDSZ-es polgármester Nagyernye, 2007. november 6.