A társadalmi kihívásokra sokkal nehezebb, bonyolultabb választ találni, mint a technológiai fejlődésből adódó kérdésekre – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Társadalomtudományi Szekciójának megnyitóján.

Palkovics László köszöntőjében kiemelte: sokszor elhangzik, hogy a felsőoktatási stratégia főleg a mérnöki, műszaki tudományokkal foglalkozik, és nem helyez elég hangsúlyt a társadalomtudományokra, ez azonban nincs így. Az államtitkár szólt arról is, hogy a társadalmi kérdésekre alapvetően kutatással lehet választ találni, a kutatás viszont nem csak a doktoranduszok feladata, nem kezdődhet csak az egyetemi tanulmányok után. Fontos lehetőséget teremteni arra, hogy a terület iránt fogékony hallgatók már egyetemi éveik alatt részt vehessenek tudományos kutatásban – hangsúlyozta -, hiszen az OTDK-n most pályázó hallgatók lesznek a jövő kutatói.

MTI