Az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának elnöke szerint elfogadható az az érvelés, mely szerint egy nem elég hatékonyan működő rendszert át kell alakítani.

Gazsó Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában ugyanakkor azt is kifejtette: a reformok tartalma egy olyan általános társadalomstratégiai elképzelésbe illeszkedik, mely szerint le kell építeni az állam szociális szerepét, meg kell szüntetni azt a helyzetet, hogy az állam közpénzeken erőforrás-gyarapító rendszereket működtet.

Sok olyan állampolgár van, aki nem adózik – emlékeztetett a szocialista politikus, aki szerint ez gondot jelent, amin változtatni kell. „Ugyanakkor jelenleg egy olyan társadalom kialakításáról van szó, melyben a szociális elv lehető legnagyobb mértékű zsugorítását úgy fogják fel, mint a társadalmi hatékonyságnövelés abszolút feltételét” – tette hozzá Gazsó Ferenc.

Nem támogatják a magántőke bevonását az egészségügybe

Az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának elnöke kijelentette: a tagozat nem támogatja a magántőke megjelenését az egészségügyben, mivel attól tartanak, hogy így bizonyos társadalmi csoportok kiszorulnak az igényes egészségügyi szolgáltatásból.

„Nem a magántőke megjelenése a probléma, hanem az, hogy a jelenlegi elképzelés keretei között az egészségügyi szolgáltató rendszer egészét piaci logika szerint kívánják működtetni” – hangsúlyozta Gazsó Ferenc.

„Ebből az következik, hogy bizonyos társadalmi csoportok kiszorulnak abból a lehetőségből, hogy elérhessék az igényes egészségügyi szolgáltatásokat” – mondta a szocialista politikus, hangsúlyozva: „Előfordulhat, hogy a társadalom egy része minimális egészségügyi ellátásban részesülhet ugyan, de az egész úgy van megszervezve, hogy nagy társadalmi csoportok legalábbis bizonytalan helyzetbe kerülnek”.

Tökéletes rendszer nem létezik

Az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának elnöke elismerte: nem nagyon képzelhető el olyan rendszer, amely tökéletesen egyenlő feltételeket biztosít mindenki számára, hiszen az egészségügyi rendszer olyan szolgáltatásokat is nyújt, melyek teljes körű anyagi feltételei nem sok társadalomban vannak meg.

„Egy szolidaritási elvű társadalombiztosító szolgálatató rendszer is lehet hatékony. Az, hogy az állam fő felelőssége érvényesül, nem zárja ki a hatékonyságot” – hangsúlyozta ugyanakkor Gazsó Ferenc.

(inforadio.hu)