Konkrét bizonyítékok utalnak arra, hogy az ügyészségnek sikerül megállapítania annak a rendőrnek a kilétét, aki tavaly október 23-án gumibottal megverte és huzamosan ütlegelte Révész Máriusz fideszes képviselőt. A vezető ügyész elmondta: a héten számos rendőrt hallgatnak ki tanúként az ügyben.

Nem volt rajta azonosító, a rendőr álarcot viselt, ezért tartott egy évig, hogy megállapítsák a kilétét. Erről számolt be Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. A főügyész a bizonyítékokról nem kívánt nyilatkozni, azt azonban elmondta, hogy a körülmények tisztázásáért a héten számos rendőrt kihallgatnak tanúként. Ezután döntenek arról, milyen további bizonyítás szükséges az ügyben.

A főügyészség egy hónapja egy rendőrt gyanúsítottá nyilvánított. Ő nem tettese, hanem bűnsegédje az ügynek: jelenléte a vádhatóság szerint szándékerősítően hatott. Különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűnsegédletével gyanúsították meg. A különös kegyetlenséget mint súlyosabb minősítést azért alkalmazzák, mert a tettes nemcsak leütötte a képviselőt, hanem a földön fekvő sértettet huzamosabb időn át kitartóan ütlegelte. Révész Máriusznak mindkét lapockája eltört.

A bűncselekmény az Astoria közelében, a Síp utcánál történt, többszörös rendőrsorfal által körülzárt területen. A képviselő azért ment oda a rendőrökhöz, hogy megkérdezze, miért lőnek könnygázgránátokat a Fidesz nagygyűléséről távozó emberekre. A válasz, ütlegelés volt.

(Magyar Nemzet)