A területátadás első fázisaként az október 31-i határidőre kiürítette, az irodákat pedig elköltöztette a vasúttársaság a Nyugati pályaudvar azon részeiről, ahol az új Kormányzati Negyedben a Kormányzati Épületegyüttes jelentős része fog felépülni.

A kormány 2007. május 11-i határozata szerint az új kormányzati negyed 30 hektáros területen valósul meg a Podmaniczky utca és a Váci út közötti területen, amelynek nagyobb része a Nyugati pályaudvarhoz kapcsolódóan a MÁV ZRt. tulajdonában volt. Az építkezés megkezdése érdekében a MÁV kiüríti és átadja a szükséges területeket a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak. A szerződés szerinti első teljesítés és területátadás szerdán történt meg – áll a MÁV közleményében.

Mint az már ismeretes, a MÁV ZRt. és – a Magyar Állam képviseletében – a Kincstári Vagyoni Igazgatóság 2007. augusztus végén ingatlan adásvételi szerződést kötött a Nyugati pályaudvar Podmaniczky utcai oldalán a posta épületétől a Ferdinánd hídon túli kazánházig kb. 100 méter széles területre. Az eladás tárgyát képező terület 46812 négyzetméter (kb. 4,7 hektár), ahol az építészeti tervpályázat szerint a Kormányzati Negyed épületegyüttese fog felépülni 2009 májusára.

Az ott működő szervezetek a MÁV ZRt. székházába és más telephelyeire költöztek. A kitelepítésre került funkciók jelentős része nem kötődik a pályaudvarhoz, így az nem nehezíti és akadályozza a Nyugati pályaudvar utasforgalmát és az utas-kiszolgálást.

(MNO)