Orbán Viktor kormányfő köszönetét fejezte ki a kiváló kínai-magyar együttműködésért, amikor Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel tárgyalt Szucsouban. A tárgyaláson Magyarország a magyar mezőgazdasági termékek kínai exportjának bővítését kezdeményezte – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint Orbán Viktor felidézte, hogy öt évvel ezelőtt Magyarország súlyos gazdasági válságban volt, melyből csodával határos módon sikerült kilábalni, és ebben a folyamatban Kína kiemelkedő partner volt: nehéz időkben segítette hazánkat visszatérni a növekedés és a fejlődés útjára.

Orbán Viktor közölte: Magyarország a multipoláris világrendben érdekelt, abban, hogy a renminbi (a kínai nemzeti deviza) világpénz legyen, illetve támogatjuk az Európai Unió és Kína lehető legszorosabb együttműködését. Magyarország kérte, hogy legyen lehetőség a magyar mezőgazdasági termékek kínai exportjának bővítésére, amire a kínai fél nyitottságát fejezte ki.

Szóba került a tárgyaláson a mindkét fél által stratégiai jelentőségűnek, illetve szimbolikusnak nevezett Budapest-Belgrád vasútvonal megépítése, valamint a Magyarország és Kína közötti újabb repülőjáratok megindításának gondolata is. Orbán Viktor röviden tájékoztatta kínai partnerét az Európai Unió előtt a következő hónapokban álló súlyos kihívásokról is – közölte Havasi Bertalan.

MTI