Ma rendezik meg a Múzeumok éjszakáját Hősök, újítók, felfedezők címmel az ország 400 intézményében: az érdeklődőket 2200 program, egyebek mellett tárlatvezetések, koncertek és filmvetítések várják.

Budapesten hét múzeumjárat közlekedik, valamint idén először elektromos kisautók is szállítják három útvonalon a kisebb múzeumok között az érdeklődőket. Kecskeméten 15 oldtimer busz jár a helyszínek között, a MÁV-START és a GYSEV pedig számos vonalon menettérti kedvezményt biztosít.
    
A Múzeumok éjszakájának kiemelt városa idén Kecskemét, itt ötven helyszínen több száz program közül választhatnak a látogatók: előadással emlékeznek az olimpiák kecskeméti hőseire a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban, a Bozsó Gyűjtemény rejtvényekkel átszőtt felfedezőtúrára invitál, a Kelemen László Kamaraszínház a Bánk bán előadás jelmezeiből és fotóiból rendez tárlatot. 
     
Pécsett a Zsolnay Múzeumban csempefestést tartanak, a Vasváry-házban a pécsi kesztyűé lesz a főszerep. Idén sem marad el a fáklyás túra a Jakab-hegyre, ahol a pálos kolostor romjánál a rend egyik szerzetese vezeti be a kolostori élet mindennapjaiba a túrázókat. 
    
Az ozorai Pipo vár történelmi gasztro show-val készül, Szekszárdon pedig többek között a 150 éve született Garay Ákos festőművész néprajzi tárgyú műveiből rendeznek kiállítást. Miskolcon a remiz is kinyit, az autóbuszok és villamosok vezetőfülkéjének kipróbálása mellett veteránjármű-kiállítás és különleges járművek bemutatója várja a látogatókat, akik a telephely kulisszatitkait is megismerhetik.
    
A Magyar Nemzeti Múzeum kínálatában óriás társasjátékok, filmvetítés, slackline-bemutató és tárlatvezetések is szerepelnek. A Zenés Élő Múzeum-programon a Budapesti Operettszínház repertoárjából Marie Antoinette, Sissi és Abigél történetébe hallgathat bele a közönség.
    
A Magyar Nemzeti Galéria programjait a kaleidoszkóp színei ihlették az immár több mint ötvenezres látogatottságú, Picasso – Alakváltozások 1895-1972 című időszaki kiállításhoz kapcsolódva. A múzeum a magyar és angol nyelvű tárlatvezetések mellett gyűjteménysétákkal, művészeti témájú beszélgetésekkel, koncertekkel, nyomozós játékkal, borterasszal és festői panorámával várja a látogatókat.
    
Az Iparművészetiben a kerékpáros akrobaták fellépése mellett épületséták, workshopok és zenés interaktív programok is lesznek. Az Elektrotechnikai Múzeum, a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény és a Műszaki Tanulmánytár többek között rendhagyó fizikaórákkal, technikatörténeti sétákkal, öntészeti bemutatóval és koncertekkel készül. 
    
A Capa Központ látogatói vezetéssel tekinthetik meg a Total Records – Lemezborítók: fotográfia és zene, valamint Kudász Gábor Arion Human című kiállítását, a Várkert Bazár koncertjein fellép mások mellett az Anton Vezuv együttes, a StabilFrazír, a Dope Calypso és a Kerekes Band, a Fiumei úti sírkert és a Kegyeleti Múzeum kultúrtörténeti sétáknak, előadásoknak, koncerteknek és drámajátéknak ad otthont.

(MTI)