Magyarország rendszerváltás utáni történetének egyik legsötétebb napja az volt, amikor Gyurcsány Ferenc elmondta az őszödi beszédet – mondta a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) közjogi kabinetjének vezetője a beszéd 10. évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatójukon csütörtökön Budapesten.

Lomnici Zoltán közölte: az akkori miniszterelnök elismerte, hogy kormányzásuk a választók átverésén alapult és végighazudták az azt megelőző másfél-két évet. 
    
Ugyanakkor a „balliberális oldal által elhazudott választás után” arra is rávilágított, hogy a kormányzásuk milyen katasztrofális következményekkel járt – tette hozzá.
    
Kiemelte: az emberek erkölcsi megújulásának jele volt a nemzeti erők elsöprő győzelme 2010-ben. Ám 2006 sebeit, a „szemkilövős rendőrattakot”, a békés demonstrálók meghurcolását a mai napig nem sikerült elfeledtetni.
    
Lomnici Zoltán hozzátette, 2010 után morális rendszerváltásnak is be kellett következnie. „Üzenjük Brüsszelnek, hogy ez megtörtént”, és a magyar emberek újra 1956 szellemiségében, ám 21. századi módon, büszkén előretekintve építik a jövőjüket. Újra felemelő érzés tehát magyarnak lenni! – mondta.
    
Heizler Norbert, a CÖF-CÖKA országos koordinátora arról szólt, hogy az ország eladósítása és a gazdasági ámokfutás mellett nem feledhetjük azt a morális rombolást sem, amely Gyurcsány Ferenchez köthető. „Reformnak nevezett ámokfutása” olyan terheket rakott az emberekre, amelyekből csak hosszú évek kemény munkájával lehetett kilábalni. Ennek volt a következménye, hogy 2010 és 2014 között a kormánynak a családok és a vállalkozások támogatása helyett az előző kormányok által felvett hiteleket kellett törlesztenie – fűzte hozzá.
    
Közölte, a balliberális miniszterelnök az őszödi beszéddel -, amelyet szerinte hazugság szenvedélyes igazságbeszédnek beállítani – azt is bizonyította, hogy alkalmatlan bármilyen közéleti szerepvállalásra, mert rombolja a demokráciát. Ezzel szemben Gyurcsány Ferenc ma is kérkedik a beszédével – fogalmazott.
    
A koordinátor kiemelte, tíz év eltelt, de nem felejtenek, annak érdekében, hogy ilyen többé ne történhessen meg Magyarországon.
    
A sajtótájékoztatót az Alkotmány utcában egy felállított teherautó előtt tartották, amelyen egy nagy méretű, Gyurcsány Ferencet ábrázoló molinót helyeztek el. A sajtótájékoztató előtt részleteket játszottak be hangszóróból az őszödi beszédből.
    
A felszólalókat ellentüntetők egy csoportja zavarta meg, akik a „maffia”, a „gengszterek” és „tolvajbanda” jelszavakat skandálták.

(MTI)