Kiemelkedően teljesítettek idén a hazai gyógyfürdők, amelyek látogatottsága a mögöttünk hagyott tíz hónapban rekordokat döntött. Az eredmény nemcsak a turistáknak, hanem a belföldi vendégeknek is köszönhető.

Jó szezont zártak a budapesti fürdők az idén, több mint 15 százalékkal nőtt a vendégforgalmuk. Január és október között mintegy 3,5 millióan látogattak el a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. létesítményeibe. Az említett időszakban csaknem ötszázezerrel több napijegyet vásároltak a strandokon és az állandó fürdőkben 2016-hoz képest. Ősszel piackutatást végeztek a négy legnagyobb forgalmú fürdőnkben (Széchenyi, Gellért, Rudas, Lukács). A felmérésből kiderült, a látogatók több mint 60 százaléka külföldi. A fővárosi fürdőkbe több mint száz országból érkeztek vendégek, az európaiak mellett ázsiaiak is szép számmal képviseltették magukat. A kutatás eredménye szerint a magyar látogatók több mint 80 százaléka budapesti, 10 százaléka Pest megyei, közel 60 százaléka nő, 30 százaléka pedig 30 év alatti.

A fürdők népszerűségének növekedésében közrejátszott, hogy az állam az elmúlt években több milliárd forintot költött ezen intézmények felújítására, korszerűsítésére. A beruházások a jövőben is folytatódnak. November elején látott napvilágot a hír, miszerint 2019-ben újranyílhat a főváros egyetlen jódos-sós fürdője Pesterzsébeten. A Soroksári-Duna partján az 1920-as évek végén épült létesítmény veszteséges működése miatt az intézmény strandját 2001-ben, a gyógyfürdő részlegét pedig 2005-ben zárták be, az épületegyüttes azóta az enyészet martalékává vált. Szerencsére ez az állapot már nem tart sokáig, a komplexum a következő két évben teljes átalakuláson megy keresztül. A tervek szerint 14 medencéje lesz a fürdőnek, az épületben 11, míg a külső térben 3 medence üzemel majd.

2018-ban elindulhat a II. kerületben található történelmi Király fürdő teljes körű műemléki felújítása is. Ennek első lépéseként építészeti ötletpályázatot írtak ki a létesítmény rekonstrukciójára és bővítésére. A pályázat nyertesét ez év decemberében választják ki, jövő januárban pedig a nagyközönség is megismerheti az eredményt, ami alapján elkészülhetnek majd a felújítás konkrét tervei.

De nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is megörvendeztetik a fürdők szerelmeseit, ugyanis felújítás után újranyitják az öt éve zárva tartó dunaújvárosi Aquantis élményfürdőt, valamint a szomszédos sportuszodát, a kettő között pedig fürdőparkot alakítanak ki. Miután a település fejlesztési forráshoz jutott a Modern Városok Program keretében, az önkormányzatnak lehetősége nyílt visszavásárolni a létesítményt az egyik, hazánkban is működő pénzintézettől. Nemrégiben a munkaterület átadásával megkezdődött az objektum rekonstrukciója. A tervek szerint tavasszal kezdődhet a már felújított élményfürdő próbaüzeme, ezután pedig megkezdik a közvetlenül mellette fekvő Fabó Éva Sportuszoda felújítását is. A komplexum várhatóan jövő nyáron nyitja meg kapuit.