Nagy az érdeklődés a Nők 40 program iránt: nemrégiben köszöntötték a kétszázezredik kedvezményezettet, aki a korhatár elérése előtt vonulhatott nyugdíjba.

Már kétszázezren vették igénybe a Nők 40 kedvezményt, közölte nemrégiben az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára. Ez a program 40 év munkaviszony után, a nyugdíjkorhatár elérése előtt lehetővé teszi a nők nyugdíjba vonulását. Ennek köszönhetően az érintettek körülbelül négy és fél évvel korábban tudnak nyugdíjba menni, mint az átlag. Novák Katalin szerint a 2011-ben bevezetett lehetőség nagyon népszerű és egyre nagyobb az érdeklődés iránta.

A kétszázezredik kedvezményezett köszöntésén a politikus kiemelte: a Nők 40 elsősorban családpolitikai és nem nyugdíjpolitikai intézkedés. Szeretnék ezzel elismerni a nők munkaerőpiacon és a családokban való kettős helytállását, valamint szeretnének segíteni a gyerekek nevelésében.

A kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségével minden évben sok ezren élnek. Igénybevételéhez mindenképpen meg kell lennie a 40 évnyi jogosultsági időnek, ám a kedvezményes nyugdíj megállapításához nem szükséges ennyi időt munkában eltölteni. A jogosultsági időbe ugyanis beleszámít a kismamaként, illetve fiatal anyukaként eltöltött időtartam is. A 40 éven belül azonban 32 évnek mindenképpen munkával töltött szolgálati időnek kell lenni. Ha valaki 32 év keresőtevékenységgel eltöltött szolgálati idővel rendelkezik, akkor ezen felül – a gyermekek számától függetlenül – maximum nyolc évet elszámolhat gyermekneveléssel töltött időként, így jön össze a 40 évnyi jogosultság ideje.

Az előző szabályt csak két eset írhatja felül. Az első, ha az anyának súlyosan fogyatékos a gyermeke. Ebben az esetben csak 30 év munkaviszonyt szükséges igazolni akkor, ha a szülő gyermeke után ápolási díjat kapott. Ezen túlmenően, ha valaki öt vagy annál több gyermeket nevelt fel saját háztartásában, akár édesanyaként, akár örökbe fogadó szülőként, akkor a negyedik gyermeken felül gyermekenként plusz egy év szolgálati időt kap.