A Viszkis

Szalay Bence neve most még sokak számára ismeretlen, jövő nyáron viszont minden bizonnyal az egész ország emlegetni fogja: a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatója alakítja ugyanis Antal Nimród most készülő filmjének kulcsfiguráját. A „viszkis rablóként” elhíresült bűnöző életét feldolgozó alkotás forgatási munkálatai szeptember végén fejeződtek be. A kulisszatitkokról a főszereplővel beszélgettünk.

– Magyarország leghíresebb bankrablójának életét már legalább tíz éve tervezik megfilmesíteni. Tavaly Antal Nimród, a 2001-es Kontroll című film alkotója nyerte el a rendezés jogát. Hogyan lett tiéd a főszerep?

– Facebook-ismerősök útján jutott el a hírem Nimródhoz, aki éppen színészeket keresett második idehaza készülő filmjéhez. Tavaly ősszel személyesen hívott el a válogatóra, majd két hét múlva telefonon közölte, szeretné, ha én alakítanám Ambrus Attilát, közismertebb nevén a viszkis rablót. Szerencsém volt: külsőleg és számos belső tulajdonságát – precizitás, önkritika, fegyelmezettség – illetően is hasonlítok rá, ráadásul korban is passzolok a szerephez.

– A színpadról a kamerák elé kerültél. Hogyan éled meg ezt a változást?

– Még szoknom kell. Mindkettőnek megvannak az előnyei és hátrányai. Színházban játszani abból a szempontból sokkal könnyebb, hogy minden egy este alatt lezajlik. Filmforgatásnál azonban többször is újraveszünk egy-egy jelenetet, ami a koncentráció szempontjából elég megterhelő. Az osztályfőnököm, Zsótér Sándor sok energiát fektet abba, hogy ezt a képességünket fejlessze: iskolai próbák közben váratlanul meg-megállít bennünket, nekiáll verset olvasni, aminek minden sorát vissza kell mondanunk. Aztán hirtelen azt kéri, folytassuk az előadást. Így tanuljuk meg, hogyan lehet azonnal vissza­rázódni a szerepkörünkbe, ha kizökkenünk belőle. A színpadon még sokszor túl visszafogott vagyok, nem tudom, mennyit adhatok magamból, mi az, amit a nézőtér megkövetel, és mi az, ami már sok.

– Milyen elvárásokat támasztott veled szemben Antal Nimród?

– Az volt a kérése, hogy ne egy macsót lásson a képernyőn, hanem egy reményvesztett, szorongó embert, aki folyamatosan menekül a múltja, a környezete és a rendőrség elől. Ettől is olyan magyaros ez a film: a főszereplő kicsit esetlen, de ott van benne a gyökereiből fakadó öntudat, a jobb jövő reménye, amiért mindenre hajlandó.

– Korábban a film készítőit azzal vádolták meg a kritikusok, hogy piedesztálra emelik a Viszkist. Igaz lenne ez?

– Nem célunk glóriát tenni a feje fölé. Szerintem nem mi csinálunk pozitív hőst Ambrus Attilából, az emberek többsége már a bűncselekményei elkövetése alatt is valamiért rokonszenvezett vele. Sem én, sem a film nem ítélkezik, nem minősít, csupán felvázolja egy szerencsétlen ember szerencsétlen élettörténetét annak minden pozitív és negatív történésével együtt. A nézőre van bízva, hogy ítéli meg a látottakat, milyen konklúziót szűr le belőlük. A rosszfiúkat egyébként kétségkívül sokan szeretik. A valóságban és a filmvásznon egyaránt.

– Többen is kifogásolták, hogy egy átlagos magyar film gyártási költségeinek többszörösét emészti föl ez az alkotás. Mi az oka ennek?

– Ez a film nemcsak Ambrus Attila életének egy részét dolgozza föl, hanem korképet ad a 90-es évek Magyarországáról. Az átlagosnál nagyobb költségvetéssel dolgozunk, amit többek közt a látvány, az izgalmas, autós és motoros üldözésekkel fűszerezett kaszkadőrjelenetek, illetve a kilencvenes évekbeli viszonyok megteremtése is indokolttá tett. Már az is beszédes, hogy több mint 130 helyszínen dolgozunk közel ötven szereplővel. A végeredménynek pedig a nemzetközi mezőnnyel kell majd megmérkőznie a nézők kegyeiért.

– A film másik három kulcsfiguráját sem ismert színművészek alakítják. Tudatosan választott újoncokat a rendező?

– Igen, a mi nevünk ugyanis még nem fonódik össze korábbi szerepeinkkel, nem azonosítanak bennünket semmilyen ismert karakterrel a nézők. Ezt a taktikát alkalmazta Antal Nimród a méltán híres Kontroll című filmjénél is. És bevált.

– A forgatást megelőzően többször találkoztál Ambrus Attilával. Milyen benyomást keltett benned?

– Érdekesnek embernek tartom őt. Nem csak a rablásokról vagy a börtönéletről esett szó, jó volt vele nyíltan beszélgetni a múltjáról, megérteni azt, mit miért csinált. Ez számomra szakmai szempontból is fontos volt. Segített nekem a forgatást megelőzően is, megmutatta például, hogyan kell helyesen tartani egy fegyvert. Mostanában kevesebb időt tudunk egymással tölteni, ő is nagyon elfoglalt. A börtönévek alatt kitanulta a keramikusmesterséget, most azokkal az egyedi dísztárgyakkal kereskedik, amiket saját maga készít. A múltjából egyetlen dolgot emelt át a jelenébe: jelenleg is a régi mottója szerint él, vagyis mindegy, mit csinálsz, de amit csinálsz, csináld jól.

– Nem követi nyomon a forgatást?

– Személyesen csak egyszer-kétszer jött el, a forgatókönyv elkészítésében azonban ő is részt vett. Egy rövid időre egyébként ő is feltűnik majd a képkockákon, de hogy milyen szerepkörben, arról nem árulhatok el többet.

– Nem ő az egyetlen meglepetésszereplő…

– Az egyik rablójelenetben feltűnik Oszter Sándor színművész is, aki a bank biztonsági őrét alakítja. Úgy tudom, egyből igen mondott, amikor felkérték a szerepre. Bevallom, nagyon furcsa érzés volt félrelökni a filmtörténelem legnagyobb betyárját.
 

– Mekkora részt ölel föl a Viszkis életéből a film?

– Erdélyi gyerekkorától a Gyorskocsi utcai rendőrségi épületből való szökéséig tartó időszakot dolgozza föl. A történet egy része fikció, de azért nem rugaszkodunk el teljesen a valóságtól. Lesz benne szerelmi szál, humor és sok-sok látványos akciójelenet, a történet váza pedig egy rendőrségi kihallgatás.

– Milyen fizikai átalakuláson kellett keresztülmenned a szerep kedvéért?

– Mivel Attila profi jégkorongos volt, magamra kellett szednem néhány kiló izmot. A legnehezebb nem is ez volt, hanem összehangolni az iskolát a fizikai felkészüléssel. Nálunk nincs pihenőnap az egyetemen, hétfőtől vasárnapig bent vagyunk, gyakran reggel kilenctől éjfélig. Így aztán a forgatást megelőző időszakban naponta mindössze három-négy órát tudtam aludni. Minden reggel hat órakor keltem, héttől már a konditeremben erősítettem, éjszakánként pedig jégkorong­edzéseken vettem részt. Mindennek az lett az eredménye, hogy túlságosan le­fogy­tam. A szerep kedvéért megnövesztett szakállammal együtt úgy néztem ki, mint Tom Hanks a Számkivetett című filmben. A problémát muszáj volt orvosolni, ezért elkezdtem többet enni, aminek eredményeként rövid időn belül tíz kilót híztam. Most úgy nézek ki, ahogy kell.

– Hokizni is jól megtanultál?

– Csak épp annyira, hogy a nézők majd elhiggyék, egy igazi élsportolót látnak a képernyőn. Korcsolyázni a forgatás előtt is tudtam már, de Attila szerencsémre a kapus posztját töltötte be a csapatában annak idején, így a forgatás során nem kellett extra mutatványokat végrehajtanom.

– Nem szereted a veszélyeket, kihívásokat?

– Dehogynem. Túlontúl is. Imádok vadul gördeszkázni, ablakokon kilógni, felmászni a Lánchídra és meditálni egy üveg borral a kezemben. A forgatás után ejtőernyőzni készülök. Szóval nem vagyok egyszerű eset. A forgatás során is kikönyörögtem, hogy én játszhassak az akció­jelenetekben: lógtam mozgó vonat alján, menekülök autóval az engem üldözők elől, és a fogda épületének falán is leereszkedem összesodrott madzagok segítségével.

– Mikor láthatunk a filmvásznon?

– A forgatással szeptemberben végeztünk, és ha minden igaz, jövő nyárra elkészül a teljes film.

Szencz Dóra