Közös ünneplésre hívják a debrecenieket és a városba látogatókat az adventi időszakban az önkormányzat és a történelmi egyházak – közölték a Debreceni advent 2017 programsorozat beharangozó sajtótájékoztatóján a helyi városházán.

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Papp László polgármester felidézte, hogy évről évre, az advent kezdetével a város karácsonyfája melletti közös gyertyagyújtásokkal, a Kossuth téren ünnepi játékokkal, adventi vásárral és karácsonyváró gondolatokkal várják a közös ünneplésre vágyókat.
    
Szavai szerint minden évben szeretnék valami újjal is meglepni az ünneplőket. Az idén először a Nagytemplom előtt felállított, kivilágított óriáskerék is része a decemberi kavalkádnak, az adventi vásárban pedig közel 100 pavilonban 120 árus kínálja az ételt, italt és az ajándéktárgyakat a belvárosban.
    
Papp László utalt arra, hogy jövőre megkezdődik a belvárosi Dósa nádor tér átépítése, és elkészülte után oda kerül át az adventi vásár a Nagytemplom előtti szakrális környezetből.
    
Hozzátette: kétszáz éves idén a debreceni cukrászat, ebből az alkalomból a városháza hétvégén megnyíló udvarában bejglit kínálnak majd. A kóstolók szavazataikkal dönthetik el, melyik a legfinomabb sütemény, és az lesz idén a város bejglije, amelyet díszdobozban árulnak majd a vásárban.
    
A hagyományoknak megfelelően a történelmi egyházak is bekapcsolódnak a debreceni adventi programokba. 
    
A hitéleti események mellett Fekete Károly tiszántúli református püspök a Hereditas nostra – A mi örökségünk című zsoltárkantáta nagytemplomi ősbemutatóját említette, kiemelve, hogy a darab a reformáció 500. évfordulója alkalmából, az egyházkerület felkérésére született.
    
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi római katolikus megyéspüspök a hajnali misék mellett a Szent Ignác életét feldolgozó film bemutatóját emelte ki, és elmondta, hogy a három debreceni – református, római, illetve görög katolikus – püspök együtt látogat el decemberben Genfbe, az egyházak világtalálkozójára, és élményeikről beszámolnak az adventi gyülekezetekben.
    
Kapin István görög katolikus parókus a kulturális programok mellett az ételosztásra hívta fel a figyelmet: karácsonyig minden vasárnap 300 rászorulót hívnak közös ebédre, amelyet januártól minden hónap első vasárnapján hagyománnyá tesznek.
    
Ruszin Romulusz dandártábornok, az 5. számú Bocskai István lövészdandár parancsnoka a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szeretetet, amelyet a várostól kapnak, a helyőrségi zenekar ünnepi koncertjével köszönik meg a Kölcsey központban.
    
A sajtótájékoztatót követően a városháza bejárati aulájában felavatták „Debrecen szívét”, egy hatalmas szív alakú mézeskalácsot, amelyet további sok-sok mézeskalács szív díszít. A körülötte lévő kis karácsonyfákat a városi és az egyházi vezetők óvodások segítségével díszítették fel kis mézeskalácsokkal.

(MTI)