Bemutatták dr. Zsebők Csaba új verseskötetét, amely a Végtelenjeinken hajózunk címet viseli, s amit a Püski adott ki. 


Ez már a második kötete Zsebők Csabának azóta, hogy a fejébe vette: költő lesz. Bár váltig állítja, hogy poétává válni nem elhatározás kérdése, ez inkább valamiféle a belső parancsra történik, a megnyilatkozás és a megnyilvánulás, a kitárulkozás parancsára, amit lehetetlen az akarat szintjén befolyásolni. 

Az új kötet négy nagy ciklusra tagolódik, s az elmúlt évek költői termését foglalja magába. Több vers már megjelent itt-ott, valamelyik folyóiratban, tehát nem ismeretlen azok számára, akik követik Zsebők Csaba irodalmi munkásságát. Szereti a rövid, szűkszavú alkotásokat, ebben talán a finn költőre, Einari Vuorelára hasonlít leginkább. A kurta, pár soros vers minden másnál tágabb lehetőséget ad a ritmussal való játékra, s nagyítószerűen emeli fontossá és jelentőssé a szavakat, valamint a szavak közötti kapcsolatokat. 

Na, ez az a költői terep, ahol igazán otthonosan mozog Zsebők Csaba, a szavak közötti kapcsolatok nem látható, de annál inkább érzékelhető terepe, amely sok-sok effektust rejt az önreflexiótól kezdve a játékon át egészen a groteszkig. „Szám-háborús-bűnösök-” írja egyik költeményében, a Népi és urbánus című versében, amely egyébként épp olyan alkotás, ami politikai tartalmat hordoz, de nem sarkít, sőt, ellenkezőleg, inkább közelíteni, megbékíteni és integrálni akarja az ellentétes pólusokat. 

Ez a kiegyenlítő, a konfliktust mindig békére váltó attitűd Zsebők költészetének alapköve, de célja és missziója is, ennek rendel alá mindent, illetve ezt szolgálja az összes lehetséges eszközzel. A cél persze visszahat a formára és az alkotóra, ezért kevés a feszültség, de annál több a bölcsesség és a harmónia Zsebők Csaba verseiben. Nem forradalmi, hanem forradalmon túli költészet ez, egy állapoté, egy boldog eszméé, amit ott sejtünk valahol a végtelenjeinken, de még nem tudjuk, hogyan hajózzunk el odáig. 

(sinkovics)   
     
Zsebők Csaba: Végtelenjeinken hajózunk – Püski Kiadó, 2017.