Fotó: shutterstock, illusztráció

Második alkalommal rendezik meg a Töltött Hold Gasztrovíkendet Budapest első számú gasztropiacán: február 24. és 26. között között az ország legjobb éttermei és termelői mutatkoznak be a hold utcai Belvárosi Piacon, illetve ez az első alkalom, hogy a vendégek beülhetnek Széll Tamás és csapata új bisztrójába.

A Hold utcai Belvárosi Piac egyébként is gyűjtőhelye a legnagyobb séfeknek és éttermeknek, nyitott itt bisztrót Bíró Lajos (Séf utcája, Buja disznók) vagy az Aranykaviár orosz luxusétterem (MoszkvaTér), míg a tévéműsorokból ismert sztárszakács, Gianni Annoni lángosozót indított (Fritú). A Budán már ismertté vált Szabó Péter séf a Vörös Homárral van jelen, ahol különféle magyar halakat, illetve halételeket népszerűsítenek, az üzlet tulajdonosa pedig egy másik vendéglőt is üzemeltet, a Bullseye Steak and Grillhouse vadakból és különleges magyar fajtákból készült ételeket kínál. S most nyit a Stand25, ahol a Michelin-csillagot szerzett, a tavalyi Bocuse d’Or világbajnokságon első helyezett, az idei versenyen pedig különdíjat nyert Széll Tamás és csapata főz, a magyar konyhára építkező különlegességeket. Ugyancsak a lenti részen indul a Haxen Market, akiket a Király utcából régóta ismerhet a közönség, többféle csülköt és császármorzsát adnak majd.

A helyiségek kicsik, de a csarnok gangjára is kitelepültek asztalokkal, hangulatos boxokkal, a műemléki környezet pedig látványos hátteret nyújt a falatozáshoz. Az árak egy étteremhez képest kellemesen alacsonyak: általában 1500-2000 forint körül van egy adag főétel, ami a minőséget tekintve bőven megéri. A streetfood körülményekre jellemző, hogy a kínálat szűkös, sokszor csak 5-6 féle étel szerepel az étlapon, levesből egy- vagy kétféle, néhány főfogás, egy desszert, és persze napi menü. Így tudják ugyanis biztosítani az állandóan magas minőséget.

A szombaton 11:00-22:00 óra között, vasárnap pedig 11:00-18:00 óra között zajló eseményen már a Hold utcai bejáratnál kávéval, kürtös kaláccsal és pizzával fogadják az érkezőket, bent pedig igazi nyüzsgő, pezsgős hangulatra számíthatunk a földszinten és galérián egyaránt.

Az ingyenesen látogatható rendezvényen megjelenik a balatonfüredi-veszprémi Chianti/Baricska, a békési Kira, a kecskeméti Spaletta, a hosszúhetényi Almalomb, az Első Mádi Borház, a pannonhalmi Viator, a balatonfüredi Sparhelt, a keszthelyi Paletta, a miskolci Végállomás, a bázakerettyei Bonne Chance, a debreceni IKON, a budai hegyvidékről érkező Kis Bíró és a pestiesen olasz DIGÓ.

A vendégtermelők között lesz a Chilion (csilipaprikák), a Süss-Édes Élet (bonbonok, csokoládék), Kárász Rita (szörp), a Batha-Porta (őrségi magolaj), a Stelázsi (sajtok, szalámik), a Vitéz Kürtös és a Vespresso, amelyik remek olasz kávékat kínál.

A bemutatkozás – a főzés és árusítás – a közösségi standokon zajlik majd, miközben a Piac állandó vendéglátóhelyei is nyitva tartanak és meglepetésfogásokkal készülnek: a fent említetteken kívül a Lakatos Műhely, a Steamboo, a KOBE Sausages, a Kandalló Market, a Sparhelt és a többiek. Borozni és pezsgőzni is lehet majd, remek tételekkel érkezik a Drop Shop, és a Francois pultjai több helyen is kiszolgálják a vendégeket.

F.K.