Államalapító királyunk mumifikálódott jobb keze, a Szent Jobb a korona mellett olyan nemzeti ereklyénk, amelyet különleges tisztelet övez. A relikvia II. világháború utáni kalandos történetét Farkas Attila érseki tanácsossal, művészettörténésszel, a budapesti Szent István-bazilika nyugalmazott lelkészével idéztük föl a közelgő augusztus 20-i ünnepnap alkalmából.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

– Attila atya, mit tud a Szent Jobb II. világháború alatti sorsáról?

– Az ereklye iránti tiszteletem tulajdonképpen ifjúkorom egyik eseményére vezethető vissza. Jómagam, aki 1945. február 13-án a budai ferences rendház udvarán személyesen is átéltem a budai Vár ostromának végóráit, barátommal, iskolatársammal, a később ugyancsak az Úr szolgálatát vállaló Greksa Ferenccel azon év kora nyarának egyik napján arra vállalkoztunk, hogy a robbanás veszélye ellenére átkutatjuk a kiégett és kifosztott királyi vár északi traktusát, abban a reményben, hogy rátalálhatunk az akkor már múltunkká vált események nyomaira. Valójában ezen kalandozásunk tette érthetővé számomra, hogy miért is kapcsolódott össze a Szent Jobb és a magyar Szent Korona sorsa a háború utolsó hónapjaiban. Az Oroszlános udvarból megközelítettük a Szent Zsigmond-kápolnát, amelynek viszonylagosan áttekinthető belső terében a szentély mögött kialakított ereklyeházban őrizték egykor Szent István királyunk mumifikálódott kéz­ereklyéjét, a Szent Jobbot. Ennek az épületszárnynak emeleti szintjén rátaláltunk arra a tárva-nyitva hagyott páncélszobára is, ahol békeidőben a koronázási ékszereket őrizték. A Szent Jobb és a Szent Korona átmeneti közös sorsa erre a fizikai közelségre utalt, mert az elkerülhetetlennek látszó budapesti ostrom és a nemzeti ereklyék háborús kiszolgáltatottságának veszélye arra késztette a nyilas rezsimet, hogy mind a Szent Jobbot, mind a Szent Koronát biztonságosabb helyre szállítsák.


A Szent Jobb visszatérése előtt Mattseeben

– Hogyan került a Szent Jobb Ausztriába?

– Erre egy feltűnést nem keltő teherautó felhasználásával, a koronaőrök kíséretével került sor a Veszprém–Pannonhalma–Kőszeg–Velem útvonalon. A nemzeti ereklyék 1945. március 28-án hagyták el az országot, és végül az osztrák tóparti városban, Mattseeben találtak átmeneti menedéket.


– Hogyan őrizték a relikviákat?

– A koronázási ékszereket titkosan, a tó partján, egy üres benzines hordóban elásták, a Szent Jobbot pedig a helyi plébánosra, Strasser kanonokra bízták, aki a biztonság kedvéért az üveghengeres tartójában őrzött ereklyét egy feliratos faládikában az ágya alá rejtette. Tulajdonképpen itt ért véget a Szent Jobb és a Szent Korona közös számkivetése. A területet ellenőrző Amerikai Katonai Misszió, felmérve a Szent Jobbhoz méltatlan, ám jó szándékú védelmet, az ereklyét 1945. június 18-án R. Rohracher salzburgi érseknek adta át, aki azt ismereteim szerint magánkápolnájában helyezte el.


– Mi volt Witz Béla érseki helynök szerepe az ereklye visszaszerzésében?

– Az Országépítő visszavágyódott hazánkba, hogy az ostrom és a háború által megtépázott ország újjáépítésénél jelen legyen. A kezdeményező Witz Béla általános helynök, a Szent István-bazilika nyugalmazott plébánosa, a Szent Jobb őre az Amerikai Katonai Misszió közvetítésével kérelemmel fordult a salzburgi érsekhez, hogy juttassa vissza hazánkba a nemzeti ereklyét. Az érsek a Vatikán jóváhagyásával a kérést teljesítette. Így a missziós Henry Simmonite ezredes, Ralf Diefenbach tábori lelkész és a magyar származású George Kovács ezredes többedmagával 1945. augusztus 19-én megjelent a Váci utcai angolkisasszonyok zárdájánál, és a kérelmező Witz Bélának átadták az áhított Szent Jobbot. Ugyanis az 1771-ben Raguzából (ma Dubrovnik) Mária Terézia által visszaszerzett ereklye őrzését a királynő az angolkisasszonyok rendjére bízta. Másnap, 20-án, a háború utáni első Szent István-napon a romos belvároson keresztül, a könnyező hívők tízezrei között ünnepélyes körmenettel vitték a Szent Jobbot a pesti ferencesektől későbbi otthonába, a Szent István-bazilikába. A szertartás végén az ereklyét visszavitték az angolkisasszonyokhoz, és ott őrizték a rend 1950-es feloszlatásáig.


– Az ateista rezsim nem engedélyezte a kegytárgy nyilvános tiszteletét. Hol tartották a Szent Jobbot az 50-es és 60-as években?

– 1950-ben a bazilika plébánosi lakásának fali páncélfülkéjében helyezték el. A döntő fordulatot a Szent Jobb Raguzából való visszakerülésének kétszázadik évfordulója jelentette. 1971-ben, amikor már jómagam is a bazilika papi állományához tartoztam, Szabó Imre püspök, apostoli adminisztrátor az állami fórumokhoz fordult, hogy a jubileumra való tekintettel engedélyezzék a Szent Jobb elhelyezését a bazilika belső terében. A választás a templom legrégebbi, Szent Lipót nevét viselő kápolnájára esett, amely 1862-től 1905-ig a lipótvárosi hívek plébániatemplomaként működött.


Ijjas József kalocsai érsek megáldja a Szent Jobb első ereklyeoltárát

– Itt alakították ki az ereklye végleges őrzési helyét?

– A helyszín kialakításával az Európa-hírű építészprofesszort, Gerő Lászlót bízták meg. Ő az addig egységes sekrestyekápolnát szétválasztotta, és alkalmazkodva a régi kápolna esztétikai megjelenéséhez, a válaszfal elé, kisméretű márványoltárra helyezte a Szent Jobbot, a pap-művész Dominek György által kialakított zárt tabernákulumba. Ezt csak előzetes állami engedéllyel nyithatták meg. Így fejezhette ki tiszteletét az 1986-ban hazánkba látogató kalkuttai Szent Teréz anya is. Az ereklyeoltár felszentelését Ijjas József kalocsai érsek végezte 1971. augusztus 19-én. A jelenlegi biztonságos, nagyméretű üvegtárlót végül is Anton Dončev készítette el 1986-ban, miután Lékai László bíborosi szolgálata alatt megkezdődött a bazilika két évtizeden át tartó teljes felújítása. A ő kívánságának megfelelően a Szent Jobbnak nevezett kápolnát utóda Paskai László bíboros áldotta meg 1987. augusztus 20-án. Az immár zarándokhellyé vált Szent Jobb-kápolnában az Országépítő jobbja ma is őrzi, védi és összefogja a hazánkban élő és a világon szétszóródott magyarságot.

Szencz Dóra