Jelenlegi hely

Szeleczky Zita: „egy nép példa nélküli hősiessége”

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeit az emigrációban élő magyarok is figyelemmel kísérték, és sokan megpróbáltak segíteni hazájukban küzdő honfitársaiknak.

Idézzük fel Szeleczky Zita színművésznő szavait, aki 1956 novemberében rádióüzenetben kért segítséget Argentínából szeretett nemzete küzdelméhez: 

„Az én szeretett hazám, Magyarország, egy kegyetlen ellenség ellen harcol: az orosz megszállás ellen. Egy kicsiny nép, fegyverek nélkül, a Szovjetunió hatalmas katonai ereje ellen. Egy nép példa nélküli hősiessége, melynek vannak eszméi, és képes ezekért meghalni. A lobogó magyar zászló ebben a pillanatban a világ minden országa számára a szabadság szimbóluma.

(…)

Mialatt pedig a magyar hazafiak harcolnak és reménykednek a szabad országok segítségében… Jönnek a kétségbeesett kiáltások: »Segítsetek, küldjetek nekünk muníciót, már nem bírjuk tovább, harcolnak asszonyaink, gyerekeink. Segítség, segítség; segítsetek!« És a Nyugat hallgat. Az egész tisztességes világ szeretne Magyarország segítségére sietni, de semelyik sem képes lépni.

(…)

És mit csinál az ENSZ? Magyarország érdekében nem egyesültek olyan sürgősen, mint a közel-keleti konfliktus miatt. Mindazonáltal ott különböző, erősen felfegyverzett nemzetek harcoltak. Miattuk azonnal elhatározták magukat, és ENSZ-rendfenntartó csapatokat küldtek. Magyarországra miért nem? Számunkra csupán bájos szavaik vannak, mialatt mi teljesen elvérzünk! Vagy azért van ez, mert a mi vérünk nem olyan értékes, mint az olaj? A magyar vér nem az egész világ vére? A mi könnyeink nem az emberiség könnyei?

(…)

Csodálatos nép! Szeretett népem! Csodállak... szeretlek... kétségbeesetten szeretlek egészen a halálomig. Az életemet adnám, csak képes lennék megmenteni téged. Magyar vagyok, és nem tudom elfelejteni a népemet, nem tudom. Nem akarom azt mondani, hogy minden elveszett. Mikor a férfiak azt mondják, hogy elérkezett a vég, nekünk, asszonyoknak kell tartani az erőt a cselekvésre.”

1956 novembere, Argentína

(A teljes szöveg olvasható a Hit és magyarság Szeleczky Zita élete és művészete című kiadványban /melyet Jávor Zoltán, a művésznő keresztfia szerkesztett/ és online, a Színészkönyvtár oldalán, IDE kattintva.)

 

Szeleczky Zita 1945 tavaszán hagyta el az országot a betörő orosz csapatok elől menekülve. Magyarország egyik legnépszerűbb színésznője több mint négy évtizedig élt emigrációban, távol hazájától. Útja előbb Olaszországba, majd Argentínába, később az Egyesült Államokba vezetett, de ahogy maga is vallotta, lélekben soha nem hagyta el Magyarországot. (Szeleczky Zitáról ITT írtunk hosszabban születésének századik évfordulója alkalmából). Emigráns éveire küldetésként tekintett. Ismét idézzük a művésznő szavait:

„Én úgy érzem, hogy az Isten mindnyájunkat – akik itt vagyunk, és szabadon élünk – valami céllal rendelt ide… Mindenki a tudása és tehetsége szerint kell, hogy szolgálja a magyar ügyet. Én tengereken, világrészeken át magammal hoztam a magyar költőink lelkét… a nevetést, a sírást, az önmarcangolást és megbékélést… a jajszót, a bekövetkezett sötét jövőnek előre vetett árnyékát, amely mögül a napfény, a reménység igyekszik előre törni. Majd jövök, mint bujdosó igric, szeretném bejárni az egész világot, hogy egy-egy estére hazavigyem magyar testvéreimet egy országba, mely valaha boldog valóság volt mindannyiunk számára, - ma pedig fájó, elérhetetlen álom…”

(Olvasható a Hit és magyarság Szeleczky Zita élete és művészete című könyvben.)

Szeleczky Zita Argentínában még filmszerepet is kapott, a sajtó mint az év felfedezettjét ünnepelte, de miután rossz hírét keltették, náci, nyilas bélyeget sütöttek rá, mások már nem akarták szerződtetni. (Az 1951-es Vivir un instante /Egy pillanatig élni/ című filmben Diana Toldy néven szerepelt, ezért szerepel a Buenos Airesben dedikált fotón a Szeleczky Zita név mellett a Diana Toldy aláírás is.)


Az alábbi videóban egyik legnépszerűbb emigrációs előadását hallgathatják meg: Magyar Rozika Amerikában címmel. (Az est Buenos Airesben debütált, majd az Egyesült Államok és Kanada több városában is előadta a művésznő.)

Elek Nikolett