A Vérke-parti város művészeti iskolájának dísztermében adott koncertet Beregszászi Olga, aki elhozta és átadta azt a pénzadományt, amely a MOM Kulturális Központban 2018. december 2-án megrendezett Száz perc száz emberért elnevezésű koncerten gyűlt össze. A város hű leánya kezdeményezésére immár tizenötödik alkalommal megrendezett jótékonysági gálaműsoron befolyt összegből nem csupán Beregszász száz nehéz sorsú polgárának karácsonyát tették gazdagabbá, jutott belőle számos olyan közintézménynek, amelyek szintén a nélkülözőkön, az elhagyatottakon próbálnak segíteni.

– Talán még soha nem volt ennyire szükség az anyaország együttérző, támogató figyelmére, mint a mostani nehéz időkben. – Ezekkel a szavakkal köszöntötte a művésznőt és a koncerttermet zsúfolásig megtöltő érdeklődőket Babják Zoltán polgármester, aki beszámolt arról, hogy a kárpátaljaiak iránti szolidaritás az idén szinte tapintható volt a Budapesten megtartott koncerten.

– Meggyőződtünk róla, minél nagyobb a baj, annál szorosabban zár össze mögöttünk a nemzet – hangsúlyozta a város első embere.

„Adj, Uram Isten, gazdag aratást” – így hangzott a Beregszászi Olga által előadott dal refrénje. S mire elhalt az utolsó dallam, a teremben ülő sok idős ember szemében könnyek csillogtak. Ebben a környezetben, ha lehet, még mélyebb értelmet kaptak a Honfoglalás című filmből ismert dal sorai is: „Ez a föld, a tiéd, ha elmégy, visszavár”. A katarzist végül A csitári hegyek alatt című népdal hozta el, amelyet a közönség már együtt énekelt a művésznővel.

– Mindig szorongó szívvel, vegyes érzésekkel jövök haza szülővárosomba – hangsúlyozta az előadás után Beregszászi Olga. – Egyrészt nagyon jó érzés másokon, igazán nehéz sorban élő embereken segíteni, másrészt titkon abban reménykedem, hogy egyszer már okafogyottá válik az én buzgóságom, mert elfogynak azok a rászorulók, akiknek éppen a barátaim segítségével összegyűjtött adományok aranyozzák be a szeretet ünnepét.

A budapesti jótékonysági koncert bevételéből az idén a következőkre futotta. Idősek otthona: 100 ezer forint. Szegény sorsú tehetséges fiatalok támogatása: 100 ezer forint (személyenként tízezer). Pszichiátria: 50 ezer forint. A kórház csecsemőosztálya: 50 ezer forint. A romokban álló zeneiskola működtetésére: 50 ezer forint. A beregszászi múzeum fűtésére: 50 ezer forint. Ingyenkonyha: 40 ezer forint. Csada stúdió: 30 ezer forint. Száz magányos, beteg család a legszegényebbek közül: egymillió forint. Családonként tízezer, valamint Béres-cseppek, szaloncukor, zacskós kakaópor, zenekazetta.

A beregszásziak nevében jó szívvel tudósítjuk, hogy az adományok célba érkeztek, és azokhoz jutottak el, akik a legjobban voltak rászorulva. Isten áldása szálljon minden adományozóra!