De gustibus non est disputandum, az ízlés nem vitatéma, szögezi le az antik mondás. Valóban, a szépség fogalma koronként változik, és az egyéneknek is mást és mást jelent. Vajon hogyan jutott el például a magyar építészet a szecessziótól a modernizmusig, a szocreáltól a Tüzép-barokkon át a minimál divatjáig? Erre kerestük a választ Jász Borbála filozófussal, építészettörténésszel, a BME Filozófia és Tudománytörténet tanszéke egyetemi oktatójával.

Jász Borbála filozófus, építészettörténész, a BME oktatója

Platóntól Arisztotelészen és Horatiuson át Kantig sokan megpróbálták megragadni a szépség fogalmát, de abban valamennyien egyetértettek, hogy valamiféle velünk született, felülről belénk kódolt, transzcendentális képességről van szó, amely közel áll a szeretet, az öröm, a tökéletesség, a harmónia, az eszményi és az erkölcsi rend fogalmához. Ez a felfogás egészen a századfordulóig elfogadott volt. A XX. század elejétől a művészek és gondolkodók jó része kezdte elutasítani a szépség ideájának követését: kialakult a modernizmusnak az eszményi szépséget kritizáló művészete.

– A XX. század épített környezethez való viszonyában, beleértve a belső építészetet, az épülettervezést, illetve a tértervezést, két alapvető megközelítés, a funkcionalizmus és a stílus harcol egymással, holott egyik sem kerekedhetne felül a másik rovására. Azonban azt látjuk, hogy hol az egyik, hol a másik dominál – mondta a Demokratának Jász Borbála, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Filozófia és Tudománytörténet tanszékének oktatója, aki mérnököket tanít esztétikára, racionálisan gondolkodó szakembereket a szépség fogalmára.

Magyarország a századfordulón programadó volt az építészetben. A kör­utas-sugárutas városkialakítás Baross Gábor nevéhez fűződik, ezt a közlekedésszervezési elvet terjesztették ki a Monarchia egészére. Ugyanakkor mi is átvettünk stílusjegyeket a bécsi szecesszióból, de magyaros stíluselemekkel keverve, mutat rá a filozófus ennek egyik legszebb példájára, Lechner Ödön lenyűgöző épülettömbjére, a Magyar Királyi Postatakarék-pénztár épületére a Hold utcában (lásd a bal oldali képen – szerk.), ami akkoriban példaértékű volt. Ennek mintájára a bécsi változatot Otto Wagner tervezte meg a bécsi Robert Koch téren.

– Vagyis nem mi másoltuk Bécset, ahogy sokan hiszik, hanem sokszor épp fordítva. Lechner Ödön egyébként az osztrák Otto Wagnerrel szoros kapcsolatban állt.

Ebben az időszakban a formanyelv dominált, az épületek díszítéséé volt a főszerep. Erre a szecessziós formanyelvre erős ellenreakcióként érkezett meg a modernizmus funkcionalizmusa. Az első világháború utáni korszakot a célszerűség szempontjai határozták meg, lakásokat kellett építeni, jól használható tereket kellett kialakítani. Újabb ellenreakcióként jelent meg a Horthy-barokk, miközben nyugaton folytatódott a modernizmus korszaka. A második világháború után nálunk a szocialista-realista reakció dominál, Nyugaton a modernizmus továbbra is jellemző.

Ahogy egymásra rakódnak az egyes építészeti stílusok, végül egy sajátságos keverék, egyesek szerint stílustalanság jön létre. Ma olyan stíluskavalkáddal találja magát szemben az ember, amelyben nyomokban fellelhetők a falusi építészet hagyományai, de megvannak még a Kádár-kockák, a tíz-tizenöt éve divatossá vált mediterrán épületek, majd a skandináv lakberendezés, a burjánzóan egoista, büszkén dilettáns Tüzép-barokk, illetve az ízetlen paneltömbök, amíg végül eljutunk a mai korban mindenhatóvá lett minimalizmusig.

A mai ember a fogyasztás-termelés spiráljában egyre inkább elidegenedett a természettől, a földtől, és az egyszerű, letisztult formákhoz kezdett vonzódni. Ezzel a század utolsó évtizedére egy új stílus született mind az építészetben, mind a lakberendezésben, de a művészetek más területein is. Követői az új irányzatot minimál stílusnak, más néven racionális művészeti (építészeti, lakberendezési) irányvonalnak nevezik. A mozgalom általában a megelőző, már jól bevált irányzatok stílusjegyeit veszi át és fejleszti tovább. Felhasználja az avantgárd konstruktivizmusát, vagy épp a Bauhaus-iskola puritán geometrikus térképzési gyakorlatát.

Csak a tiszta formák és a rendezettség segítségével igyekszik elérni az ember által vágyott harmóniát. Fontosnak tartja, hogy a tér szolgálja az embert, de fontosnak tekinti azt is, hogy a térben elhelyezett minden szükséges használati és berendezési tárgy a természet szim­met­ria­rendjét, egyensúlyát, ritmusát az abban a térben élő emberre visszavetítse. Az új életformához új stílus kell: napjaink minimalista nappalijában nincs egyéb, mint egy szögletes kanapé és egy plazmatévé. Nincsenek könyvek, a növények helyét egyenművirágok veszik át, szigorúan illesztve a merev idomokhoz.

A minimalizmus a puritán teret egyszerű geometriai formák ritmikus ismétlésével igyekszik megtölteni. Ha erre nincs lehetősége, akkor ugyanezt színekkel teszi. A színek sohasem harsányak. Térigényes stílus, megköveteli a berendezési tárgyak közötti üres felületeket, azok levegős elrendezését. Erősen materialista, hűvösen anyagelvű. A minimál fő jellemzője, hogy az ilyen térben elhelyezett minden más formai világot képviselő tárgy azonnal kirívó lesz, üvölteni fog. A használati tárgyak már-már leltár szerinti elhelyezése szinte kötelező.

A minimál valójában a két világháború közötti, úgynevezett klasszikus modernizmus törekvéseinek félreértése és eltorzítása. A minimál stílusban berendezett lakás hiteles névjegykártyája lakójának: a XXI. század divatos embere zárkózott, magába forduló, individualista és üres.

Jász Borbála szerint több szállodalánc működik úgy, hogy a világ több pontján minden egyes szobát egyformán rendez be. Ezzel az internacionalizmus, a nemzetköziség, az egyformaság ideáját képezi le a tárgyi környezetben. A minimalizmus ilyenformán az internacionalizmus eszméjének tükre a tárgyi világban. A lakóparkok minimalista világa szakít minden hagyománnyal: a berendezésben kizárólag a funkció és az új világrend eszmeisége dominál. Minden minimál stílusban épített épület, minden minimál stílusban berendezett lakás pontosan úgy hasonló, ahogy egy rotterdami Big Mac, illetve Whopper hasonlít egy budapesti vagy egy berlini társára. És körülbelül annyi köze is van környezetéhez.

A minimál nem otthonos. Rideg, akár egy kórterem, merev, mint egy kizárólag a célszerűségre fókuszáló modern fűrészüzem. Jász Borbála szerint a minimál design a szingli életforma élettere. Ezeket a lakásokat nem arra tervezték, hogy gyerekek szaladgáljanak bennük, a konyha kicsi vagy jelképes sarok a nappaliban, a terek merevek és hidegek, minden hiányzik, ami a családi élethez szükséges. Egyszemélyes életre tervezik őket.

– Sajnos azt tapasztalom, hogy az építészek és a tervezők többsége kiszolgálja ezt a trendet, vélhetően azért, mert nem állnak pályájuk azon fokán, hogy megtehessék, nem szolgálnak ki jól fizető, de rossz ízlésű ügyfeleket – mondja a szakember, aki azt vallja, hogy nem jó steril lakásban élni, ahol az egyéniség és a hagyományok elvesznek az uniformitásban, ahol szemétkosárban landolnak az emlékek. Talán épp ezért, egyfajta lázadásként örvendenek hatalmas népszerűségnek a budapesti romkocsmák a régi korok megannyi apró tárgyi emlékével. Ezek a belső terek az otthonosság érzetét keltik, az ódon, rég elfeledett, kidobott tárgyak visszahoznak valamit a múltból, az ember újra felfedezi köztük önmagát, a gyerekkorát, és eltelik az otthonosság érzésével.

Úgy viselkedünk egy adott térben, ahogy az hat ránk, vagyis, ha megváltoztatjuk a környezetünket, az életminőségünk is megváltozik. Ha mesterségesen lecsupaszítjuk az életterünket, megfosztjuk magunkat egy sor esztétikai élménytől, akkor lélekben mi magunk is kiüresedünk. Ugyanez fordítva is igaz: ha visszatérünk esztétikai és kulturális hagyományainkhoz, ha értékeljük a szép tárgyakat a környezetünkben, és vigyázunk rájuk, a lelkünk is gazdagabb lesz. Talán eljön egy derűsebb kor, amikor az elmúlt évtizedek értékrombolóan kaotikus kavargásából kimenekülő, elbizonytalanodott ember ürességét visszhangzó minimalizmust felváltja a magabiztosságát visszanyerő polgár maximalista lendülete, életszeretete, szépség iránti újjászületett rajongása. Nevezzük el maximálnak.

Hernádi Zsuzsa