A gyenesdiási Bringatanya fagyizó csokoládéfagylaltja érdemelte ki a zsűri egyik különdíját a Gelato World Tour nemzetközi fagylaltverseny döntőjében az olaszországi Riminiben.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A fagylaltkülönlegesség az Il mio cioccolato (Az én csokim) néven versenyzett a hétvégén rendezett döntőn. A technikai zsűri különdíját a gyenesdiási fagylaltozót vezető Somogyi család tagja, Somogyi Renáta kapta a kategóriában megosztva egy amerikai olasz fagyizóval, amelynek Cocco Sogni (Kókuszálom) nevű kreációja is kiérdemelte az elismerést.
    
A gasztronómiai szakértőkből és szakújságírókból álló zsűri indoklása szerint a magyar csokoládéfagylalt „csábító”, és különlegessége, hogy állati eredetű fehérje nélkül készül.
    
A Bringatanya képviselte Magyarországot a Bolognában július végén rendezett európai döntőn, ahonnan továbbjutott a nemzetközi döntőbe, amelyen Japántól az Egyesült Államokig mintegy negyven fagylaltos mérte össze tehetségét.
    
A Gelato World Tour a világ egyetlen olyan nemzetközi fagylaltversenye, amelyet mindig más és más helyszínen rendeznek meg. 2013-ban indította el a Carpigiani olasz fagylaltgépgyártó vállalat, amely több mint egy évtizede fagylaltakadémiát is alapított.
    
A nemzetközi verseny célja a kézműves fagylalt minőségének bemutatása és terjesztése. A versenyen közölt adatok szerint Európában mintegy 60 ezer fagylaltozó működik.
    
Az idei döntőt a korábban már a legjobb olasz fagylaltozónak kikiáltott Crispini fagylaltozó nyerte az umbriai Spoletóból három különböző pisztáciából készített, sós Pistacchio fagylaltjával.
    
A technikai zsűri különdíján kívül még négy különdíjat – közönségdíjat, az Olaszországban dolgozó külföldi újságírók szövetsége, a fagylaltmesterek és az Il Resto del Carlino bolognai napilap díját – osztották ki. 

(MTI)