Nemes lelkű, magyarbarát uralkodó volt, jórészt rajta kívül álló okokból mégsem tudta megmenteni Magyarországot, sem a Monarchiát – összegezhető a Veritas-estek sorában kedden lezajlott A hirtelen király: IV. Károly uralkodása 1916-1918 című beszélgetés lényege.

Kép: wikipedia, szerk.

Kép: wikipedia, szerk. 

Ligeti Dávid, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa és Maczó Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia „Lendület” Szent Korona Kutatócsoportjának tagja az azóta boldoggá avatott király rövid uralkodását elemezve többek között arról beszélt, hogy az 1887-ben született Károly 1914-ben, Ferenc Ferdinánd meggyilkolását követően lépett elő trónörökössé. Nevelésében édesanyjának, Mária Jozefa szász királyi hercegnőnek és nevelőjének, Georg Wallis grófnak volt a legnagyobb szerepe. Az ifjú főherceg a Habsburg-diansztiában szokatlan módon polgári gimnáziumba járt Bécsben. Későbbi pályája szempontjából nagy jelentőségűnek bizonyult, hogy apját, Ottó Ferenc főherceget (Ferenc József király öccsét) a soproni huszárezred parancsnokává nevezték ki, így a család is odaköltözött, Károly pedig Tormássy Jánostól, a soproni katolikus elemi iskola igazgatójától vett magyar nyelvleckéket. Ebben olyan eredményes volt, hogy hitvesével, a gondolkodására szintén nagy hatást gyakorló Bourbon-Pármai Zita hercegnővel gyakran magyarul társalgott. Nem érdektelen, hogy a kitűnő tanuló, 14 évesen már hadnagyi rendfokozatú ifjút lovagolni is egy magyar kisnemes, Horthy István (a későbbi kormányzó, Horthy Miklós testvérbátyja) tanította. Mindez megalapozta a magyarság iránti rokonszenvét, ami éles ellentétben állt Ferenc Ferdinánd nemzetünk iránt tanúsított barátságtalanságával. Egyik kedvenc költője Petőfi volt, esküvőjét magyaros külsőségek szerint szervezték, Károly ennek ellenére Ferenc Ferdinánd számos reformelképzelésével egyetértett, különös tekintettel a Monarchia trializálásával, azaz az osztrák tartományok és a Magyar Királyság mellett a cseheknek a birodalom irányításába történő bevonásával. Katonai szolgálata alatt az osztrák dragonyosok és a magyar huszárok mellett a szláv ulánusokat is alaposan megismerte, az első világháború során pedig megjárta a galíciai, a balkáni, az erdélyi és a dél-nyugati frontot is.

Ferenc József 1916 novemberi elhunyta után gyorsan, valamivel több mint egy hónap múlva magyar királlyá koronázták IV. Károlyt, aki mély katolikus hitéből fakadóan béketapogatózásokba kezdett, emellett Ausztriában szociális minisztériumot hozott létre, és bevezette a táppénz intézményét, Magyarországon pedig kezdeményezte a háborúban elesett hősök emlékét megörökítő monumentumok felállítását. Az új uralkodó kiemelkedő szociális érzékenységről tanúbizonyságot téve enyhítette, illetve eltörölte a hadseregben addig alkalmazott bizonyos testi fenyítéseket, valamint családjával együtt betartotta a köznépet sújtó jegyrendszer előírta heti két húsmentes napot. A József Attila Curriculum vitae-jében is megörökített abbáziai gyermeküdültetés ugyancsak az uralkodó kezdeményezése volt.

Az 1918-as végjátékról szólva Maczó Ferenc úgy vélte, nem a királyon múlott az összeomlás, IV. Károly próbált az árral szemben úszni, de a hátországban és a hadseregben egyaránt válságos helyzet állt elő, emellett az erélyes fellépés elmulasztása rossz döntésnek bizonyult. Életében gyakran következtek váratlan, hirtelen fordulatok, már trónörökössé válása is ilyen volt, királyként pedig minden érzékenysége, empátiája, hite és képzettsége ellenére nem tudta megakadályozni a végzetet.