Fotó: MTI/Mohai Balázs, illusztráció

A húszezredik látogatót köszöntötték szerdán a Műcsarnok november végén nyílt, Az első aranykor – Az Osztrák-Magyar Monarchia festészete és a Műcsarnok című kiállításán.

A nagyszabású tárlat a Műcsarnok alapításának 120. évfordulója előtt tiszteleg, az Osztrák-Magyar Monarchia nemzeteinek festészetét Munkácsy Mihály, Hans Makart, Jan Matejko, Alfons Mucha, Rippl-Rónai József és kortársaik csaknem 200 munkáján keresztül bemutatva.

A kiállítás zárásáig számos kísérőprogram, például Habsburg György tárlatvezetése várja a közönséget – mondta el az esemény után az MTI-nek Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója és Bán András, az intézmény vezető kurátora.

Mint hozzátették, a tárlathoz kapcsolódva Az Osztrák-Magyar Monarchia mint művészeti színtér címmel a Műcsarnok február 24-én tudományos konferenciát rendez, melynek célja a korszakról kialakított kép újragondolása.

Az első aranykor március 12-i zárását négynapos finisszázs vezeti fel, melynek során tárlatvezetést tart Ablonczy Balázs történész, Muszatics Péter filmrendező és Sármány-Parsons Ilona, a tárlat tudományos kurátora; Jászai Mari, Márkus Emília és az „Aranykor díváinak” világát pedig pódiumbeszélgetés idézi meg.

A Műcsarnok vezetői szót ejtettek az intézmény következő kiállításáról is: március 1-jétől Alex Webb, a Magnum Fotóügynökség sztárfotográfusának tárlata lesz látható, az első alkalommal megtartandó Budapesti Fotófesztivállal együttműködésben.

MTI