Várbál, szerzetesrendi piac, solymász-és kovács bemutatók és kóruskoncert is színesíti a csütörtökön kezdődött Hazajáró Napok programját Nagyvázsonyban. 

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A vasárnapig tartó Hazajáró Napok rendezvénysorozaton tartják a Kinizsi Szövetség tagjainak találkozóját is. A szombati, ötödik nagyvázsonyi várbálon a község több határon túli partnertelepülésének vezetői is megállapodást írnak alá a szövetséghez való csatlakozásról – mondta el Fábry Szabolcs polgármester csütörtökön az MTI-nek.

Pénteken adják át Nagyvázsony felújított főterét, ahol megújult a parkoló, az autóbusz-forduló és a 77-es főúttól bevezető közel másfél kilométeres útszakasz is – tette hozzá a polgármester.

Szintén pénteken a főtér átadása után tartják a Hazajáró című műsor közönségtalálkozóját, amelyet filmvetítés és kóruskoncert is kísér a Reményi Antal Rendezvényházban.

A harmadik Hazajáró Napokon vasárnapig lovagi várjátékok, szerzetesrendi piac, hagyományőrző programok, solymász és kovács bemutatók, népi játszópark valamint színpadi előadások is várják a Nagyvázsonyba érkezőket.