Igen, gazdagok vagyunk. Kóstoljunk furmintot, ízleljünk olaszrizlinget, kortyoljunk kékfrankost, egyből kiderül, milyen sokféle termőtája van a magyar hazának.
Talajtani adottságaink egyedülállóan izgalmasak és sokfélék, mindehhez kiegyensúlyozott klíma társul. Mindezt a magyar szőlő- és bortermelő gazdák szorgalma és tudása által elegáns és izgalmas borokban vehetjük magunkhoz, zsigereinkben szétárasztva a földet, melyhez – tudvalévő – minden szent nevet egy ezredév csatolt. S még több is.

És itt van most – megint – a hárslevelű, mely az említett fajták mellett surranópályán gyorsítva mára a visszavonhatatlanul berobbant a legnagyobbak közé. Csábító aromatikáját elegáns egyensúlya és hosszú érlelhetősége teszi még vonzóbbá, miközben önmagán átszűrve udvariasan engedi bemutatkozni a termőhelyi sajátosságokat. A hárslevelű sikerrel szélesítheti tovább a nemzetközi borízlést és –piacot hódító magyar fajták frontját.

A diadalhoz persze szorgos munka, aprólékos arculatépítés szükséges, hiszen a fajtát idehaza is újra kell tanítani a borkedvelő nagyközönségnek. Mi is lehetne ennek jobb eszköze, mint egy tematikus bemutató? Ennek jegyében kerül sor immár negyedik alkalommal a Hárslevelűk Éjszakájára május 25-én a budapesti Városligetben a jáki templom mása melletti kerengőben, illetve a hozzá kapcsolótó tanácsteremben. A Furmint Februárt is jegyző Kézdy Dániel borszakíró által szervezett seregszemlén mintegy 20 hazai pincészet mutatja meg legszebb hárslevelűit az érdeklődőknek 16 és 21 óra között. Az eseménnyel kapcsolatban minden információ megkapható a hello@furmintfebruar.hu e-mail címen.

Á.B.