Csaknem félmilliárd forintos kormányzati támogatásból végzik el a következő két évben az egri vár állagmegóvását – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt, a város és a térség országgyűlési képviselője; valamint Habis László polgármester.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Nyitrai Zsolt közölte: a kabinet az állagmegóvási munkákra 460 millió forintot különített el. A képviselő az elmúlt évet összegezve úgy fogalmazott: az egriek 2018-ban is számíthattak a kormányra, mely több, régen várt fejlesztés támogatásáról hozott pozitív döntéseket. Ennek köszönhetően a terveknek megfelelően zajlik az M25-ös autóút építése és elkezdődhet a helyi intermodális csomópont tervezése. Belátható időn belül a várost elkerülő út tervezése is megindul – tette hozzá.

Emellett ugyancsak idén született kormánydöntés arról, hogy több mint egymilliárd forint jut egyebek mellett a termálvizes létesítmények és a déli iparterület fejlesztésére, az egri vár területén pedig a Varkoch-kapu és a Zárkándy-bástya helyreállítására, valamint egy panorámalift kialakítására.

Habis László hozzátette: a most jóváhagyott pénz a Nemzeti Várprogramban kapott mintegy másfél milliárd forintos keret kiegészítése, amellyel teljessé válhat az ország egyik leglátogatottabb turisztikai látványosságának, egyben nemzeti emlékhelyének megőrzése és megújítása.

A részletekről elmondta: a program részeként között megújul a déli bejárat, ahol fogadóépület, pénztár és több kiszolgáló helyiség is épül. A Varkoch-kapubástya emelettel, tetőszerkezettel, farkasveremmel és felvonóhíddal történő újjáépítését a projekt legemblematikusabb elemeként említve megjegyezte: a várnak ez a része új fogadópontként működik majd.

A programcsomag másik pillére az egykori ágyúdomb újjáépítése és funkcióváltása. Ott 70 férőhelyes rendezvény- és vetítőterem, valamint turisztikai látogatóközpont létesül, mely az év egészében működik majd és a vár turistaforgalmának szezonalitását mérséklő, új vonzerő lesz.

A polgármester tájékoztatása szerint 2019. január 1-től Ringert Csaba irányítja a Dobó István Vármúzeum munkáját.