Egy rendkívül nagy termetű, erős csontozatú germán harcos sírját találták meg a Móra Ferenc Múzeum régészei egy II.-III. századi szarmata kori településhez tartozó temetőben Hódmezővásárhely közelében.

Fotó: mti, kelemen zoltán gergely

Varga Sándor ásatásvezető régész pénteken a helyszínen elmondta, a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszának régészeti feltárása során egy szarmata település három részletét találták meg. A legérdekesebb egy nagy termetű germán harcos sírja, amely ugyan tájolását és a temetési rítus alapján illeszkedik a szarmata temetőbe, de jóval mélyebben található annál.
    
Ebben a térségben ugyan éltek germánok, de jelenlegi ismereteink szerint csak később, a gepida királyság idején az V. században. Arra későbbi kutatások deríthetnek fényt, miért temették el a germán férfit a szarmaták közé – tudatta a szakember.
    
Varga Sándor közölte, noha a sírt korabeli rablók megbolygatták, több értékes, különleges tárgy is előkerült: egy ezüstből készül érme, ezüst övcsat, szíjvég, illetve egy szíjelosztó karika. Ez utóbbi ötvösmunka ebből a korszakból egyedülálló a Kárpát-medencében, hasonló tárgyak csak jóval északabbról a mai Lengyelország, Németország, illetve a Baltikum területéről kerültek elő. A sír tudományos fontosságát növeli az eredeti helyzetben megmaradt, közel 40 centiméter hosszú vaslándzsa, és a harcos pajzsának vasból készült maradványa is.
    
A régész elmondta, elsősorban a harcossal együtt eltemetett tárgyak alapján következtetnek a férfi származására, de az embertani jellemzők is erre utalnak. A férfi csontozata rendkívül vaskos, és termete is kiemelkedik a szarmaták közül. Bár pontos becslés csak az alaposabb embertani vizsgálatok alapján adható, a férfi testmagassága elérhette a két métert – közölte az ásatásvezető.

MTI