Szeptember 15-én kezdődött és 23-ig tart az Ars Sacra Fesztivál, amelynek keretében idén is megrendezik az Ars Sacra Filmfesztivált.

A szervezők felhívására beérkezett nyolcvanhárom alkotás közül negyvennégy került be a programba – köztük a Demokrata támogatásával készült Ketten jösztök, hárman mentek című dokumentumfilm, amely a szombaton délután négy órakor kezdődő blokkban lesz látható a Tabán ArtMoziban.

A filmfesztivál programja ide kattintva olvasható. (Az előadások ingyenesek, nullás jegyek a mozi pénztárában igényelhetők.)

László Gábor: Ketten jösztök, hárman mentek

magyar dokumentumfilm, Demokrata Produkció, 2017.

Egyesek szerint kivonult a civilizációból, mások szerint a valódi szabadságot választotta Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató, amikor 2011-ben családjával együtt Sepsiszentgyörgyről felköltözött az Úz völgyében fekvő eldugott kis faluba, Csinódra.

A család önellátó gazdaságot épített, közben Sepsiszéki Nagy Balázs tudományos munkásságát is folytatta. 2014 nyarán azonban villámcsapás érte, emlékei törlődtek, és jó ideig nem ismerte meg a feleségét, a gyermekeit. A család kétségbeesett, ám Böjte Csaba kemény intése – „a bajban nem rinyálunk” – útmutatónak bizonyult, az állhatatos szeretet meghozta gyümölcsét.

Az orvosok szerint is csodás gyógyulást követően Sepsiszéki Nagy Balázs és felesége álmában kapott elhívást közös munkára Istentől. Ennek nyomán épült föl mindössze három hónap alatt közösségi összefogással csinódi birtokuk végében a Gyümölcsoltó Boldogasszonynak szentelt ökumenikus kápolna, melyet azóta folyamatosan látogatnak zarándokok, és mindennap imaláncnak ad helyet.

A csinódi kápolna az egyéni és közösségi megújulás jelképe lett. Erről: hitről, szeretetről, az összefogás erejéről, az Istennel szövetségben végzett munkáról szól a Demokrata Produkció első, 26 perces kisfilmje.