Mintegy száz borászat, sörfőzők és sztárséfek menüi is várják a látogatókat a 7. Márton-napi Borfesztiválon a budapesti Hotel Gellértben csütörtöktől vasárnapig.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Csütörtökön az ország legjobb főzdéiből érkező hét „mestersörész” mutatja be több mint 30 féle italát. A sörkorcsolyákat Előházi Ádám, az Első Füredi Sörház séfje és Frideczky András, a Gellért sörözőjének kreatív séfje álmodja meg –  közölték az MTI-vel a szervezők.
    
A következő két napra a szervezők és szakmai partnereik az ország legjobb borászatait igyekeztek kiválogatni, összesen több mint százat. Pénteken a Bor és Piac válogatásában jelennek meg a kiállítók, majd szombatra a Winelovers hívja meg a kiállító borászokat.
    
Idén először ingyenes Borkollégium-előadásokkal is erősít a Márton-napi Borfesztivál, a Balkán Fanatik és a Mary PopKids koncertjei alatt a DiVino kínálata lesz kóstolható, de több pálinkafőzde is részt vesz a rendezvényen.
    
A Gellért Szálló lakosztályétteremében idén egy Szulló Szabina és Széll Tamás által megálmodott, 7 fogásos menüsort kínálnak pénteken és szombaton.
    
A Gellért Sörözőben a Gerbeaud, a Gundel és a Gellért séfjei prezentálnak borvacsorát, ahol az Onyx és a Gundel head sommelier-i válogatják az ételekhez illő borokat.
    
A vasárnapi zárónapon Márton-napi Sunday brunch várja a vendégeket: a Gellért konyhafőnöke, Héjja László által megálmodott, all-you-can-eat ebéden a magyar mellett amerikai, norvég, dán, német, orosz, kínai, egyiptomi, olasz, francia, izraeli és indiai libás és más ételek lesznek kóstolhatók.
    
A Márton-napi Borfesztivál részletes programja a www.borfesztivalgellert.hu honlapon érhető el.

(MTI)