Fotó: shutterstock iusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Folytatódott az államfőválasztás Csehországban. Szombaton, a már hagyományosan kétnapos voksolás második napján, a választási helyiségek reggel nyolctól délután kettőig  tartanak nyitva. 

Az ország legmagasabb alkotmányos tisztségért kilenc jelölt versenyez. Milos Zeman jelenlegi elnökön kívül a többi jelölt döntően a vállalkozói, részben a tudományos és kulturális szférában volt eddig tevékeny.

Becslések szerint az első napon, pénteken, a választási részvétel átlagban  40-45 százalékos volt. Várható, hogy mindkét napon 60 százalék körül alakul, ami megfelelne a 2013-ban lezajlott első közvetlen államfőválasztás első körében való 61 százalékos részvételnek.

Az első napi voksolást egy incidens zavarta meg, amikor az ukrán Femen nőjogi mozgalom egyik tagja a választási helyiségben megpróbálta megtámadni Milos Zeman államfőt. 

Amikor az államfő felesége kíséretében belépett a választási helyiségbe, a fiatal nő levetette az ingét, és kiabálva Zemanra akarta vetni magát. A testőrök ezt megakadályozták, és az aktivistát a földre teperték. A hölgy mezítelen felsőtestére „Zeman, Putin’s slut” – Zeman Putyin szajhája – szavak voltak festve. Az aktivista ezt a jelmondatot kiabálta akkor is, amikor Zemanra akart támadni. A cseh államfőnek nem történt semmi baja. Később feleségével együtt visszatért a terembe, és mindketten leadták szavazatukat. 

A közvélemény-kutató intézetek és a prágai sajtó gyakorlatilag biztosra veszik, hogy a választás első körét Milos Zeman jelenlegi államfő megnyeri, de nem szerzi meg a győzelemhez szükséges több mint ötven százalékot, így második választási fordulót kell tartani, amelybe az első körben két legsikeresebb jelölt jut. Zeman mellett  leginkább Jirí Drahost, a cseh tudományos akadémia volt elnökét várják a második körbe.

Öt éve az első körből Milos Zeman és Karel Schwarzenberg jutottak tovább a leadott szavazatok 24,2, illetve 23,4 százalékának a megszerzésével. 

Milos Zeman államfő valószínűleg megnyeri a cseh elnökválasztás első fordulóját, a kérdés az, sikerül-e neki 50 százalék felett teljesítenie – mondta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Az elemző felidézte, kilenc jelölt száll ringbe a január 12-13-i cseh elnökválasztáson. 

A jelölteknek 50 ezer aláírással kellett bizonyítaniuk, hogy van valós társadalmi támogatottságuk, ugyanakkor csak három olyan jelölt van, aki 10 százalék feletti szavazatarányra számíthat – fűzte hozzá.

A kérdés az, hogy a „súlytalanabb” jelöltek mennyi szavazatot tudnak majd megszerezni, és az is, hogy a vidékieknek milyen lesz a szavazókedve. 

Rámutatott, az adatok szerint Prágában sokan járultak az urnákhoz, viszont Zeman szavazóbázisa elsősorban vidéken él.

Ha az első fordulóban egyik jelölt sem kapja meg a szavazatok több mint ötven százalékát, január 26-27-én a két legeredményesebb jelölt részvételével második fordulót tartanak.

(MTI)