Az Egyesült Államok fontolóra veszi a lengyel kérést, amely  állandó amerikai katonai jelenlétet szorgalmaz Lengyelországban. Ezt   Donald Trump amerikai elnök közölte a Fehér Házban, ahol Andrzej Duda lengyel elnököt fogadta.  

Fotó: MTI/AP/Evan Vucci (illusztráció)

Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

A Fehér Ház előzetes közlése szerint a két politikus gazdasági, katonai és biztonságpolitikai kérdéseket vitatott meg a helyi idő szerint kedd délutáni tárgyalásokon.         

A megbeszélések előtti közös fényképezés során  Donald Trump közölte: Washington megvizsgálja a vízummentességi program kiterjesztését Lengyelországra is.         

Az újságírók a Brett Kavanaugh főbírójelöltet érő szexuális zaklatási vádakról, valamint a Kínára kivetett védővámok hétfői bejelentéséről kérdezték az amerikai elnököt.             

Trump kiállt Kavanaugh mellett, teljes támogatásáról biztosította őt. „Hihetetlen ember, hihetetlen intellektus” – fogalmazott a főbírójelöltről, és hangsúlyozta, hogy bízik jelöltsége mielőbbi megszavazásában. Hozzátette: nem gondolja, hogy a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) be kellene kapcsolódnia a nyomozásba. Az FBI-vizsgálat megindítását a demokrata párti szenátorok követelték.         

A Kínára kivetendő védővámokra vonatkozó kérdésekre válaszolva leszögezte: „nem hagyhatja”, hogy Peking kihasználja az Egyesült Államokat, de készen áll a tárgyalásokra Pekinggel.