Szövetségre lépett az Európai Parlament (EP) néppárti (EPP) és liberális (ALDE) frakciója, amelyek képviselői egyaránt az EPP jelöltjét, Antonio Tajanit fogják támogatni az uniós képviselő-testület elnökválasztásán – tudatta keddi közleményében a két képviselőcsoport.

Fotó: mti, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció

„Az EPP mindig is olyan megközelítést szeretett volna, amely a partnerségen alapul, és továbbra is hűek maradunk ehhez az elvhez. Közösen akarunk fellépni annak érdekében, hogy eredményeket érjünk el az európai állampolgárok számára és garantáljuk Európa stabilitását” – jelentette ki Manfred Weber néppárti frakcióvezető.
    
„Ez az első fontos lépés egy Európa-párti koalíció építése felé, amelyre az unió megreformálása és megerősítése érdekében van szükség, ami abszolúte szükséges. Trump, Putyin és számos más kihívás miatt, melyekkel Európa szembenéz, kulcsfontosságú, hogy együttműködjünk az unió megreformálásában” – közölte Guy Verhofstadt, a liberális frakció vezetője, aki a megállapodás értelmében visszavonta a jelöltségét. Hozzátette, visszalépésével az EP meggyengülését kívánja megakadályozni.
    
Mint írták, ez a koalíció nyitott minden Európa-párti EP-frakció előtt.
    
A Politico brüsszeli hírportál elemzése szerint ezzel a szövetséggel biztosított Antonio Tajani győzelme az elnökválasztáson, minthogy a várakozások szerint végül az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) nevű képviselőcsoport legtöbb tagjának a szavazatát is besöpörheti.
    
Sajtóhírek szerint a támogatásért cserébe az ALDE fogja adni az elnökét a parlamenti szakbizottságok munkáját összehangoló Bizottsági Elnökök Értekezletének.
    
Gianni Pittella szociáldemokrata (S&D) jelölt, aki a történtek ellenére nem lépett vissza, arra szólította fel a képviselőket, hogy támogassák őt a szavazáson. „Soha nem lesz itt újra nagykoalíció. Európának és a demokráciáinknak világos választóvonalakra van szüksége az eszmék között” – mondta.
    
Szakértők szerint Pittella ugyan számíthat a Zöldek/Európai Szabad Szövetség és a patkó bal szélén ülő Egyesült Európai Baloldal – Északi Zöld Baloldal frakció voksaira, ez azonban nem lesz elég a győzelemhez.
    
Az lesz a parlament elnöke, aki megszerzi a képviselői szavazatok abszolút többségét. Az EPP 217, az S&D 189, az ECR 74, az ALDE pedig 68 hellyel rendelkezik a 751 fős képviselőtestületben.
    
Egy parlamenti ciklus öt évig tart, az elnökök, az alelnökök, a quaestorok és a szakbizottsági elnökök mandátuma azonban csak két és fél évre szól.
    
Martin Schulz, az EP szociáldemokrata elnöke november végén jelentette be, hogy januárban lejáró megbízatása után távozik a testületből, és ősszel indul a német szövetségi parlamenti választáson.
    
Pártközi megállapodások alapján eddig hagyományosan a néppárti és a szociáldemokrata frakció soraiból felváltva választották az EP elnökét, Martin Schulzot azonban egymás után kétszer is megválasztották. Tajani győzelmével viszont az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnökségét is az EPP-hez tartozó politikus foglalhatja el, felborítva a pártok eddigi, viszonylagos egyensúlyát.

(MTI)