A magyar hatóságoknak a határidők meghosszabbítása helyett alá kell írniuk a Közép-európai Egyetem működését lehetővé tevő, már letárgyalt megállapodást – emelte ki Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője, felszólítva az uniós tagállamok vezetőit, hogy csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójukon gyakoroljanak nyomást az ügyben Orbán Viktor kormányfőre.

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

„A CEU mindent megtett, amit tudott, hogy eleget tegyen az új magyar felsőoktatási törvény támadó jellegű követelményeinek” – írta közleményében Verhofstadt.
    
„A New York állammal már letárgyalt megegyezés aláírása helyett azonban úgy tűnik, Orbán miniszterelnök most a határidőt szándékozik kitolni, és ez szükségtelenül elnyújtja a folyamatot, ami káros következményekkel járhat az intézmény, illetve annak munkatársai és hallgatói számára” – fogalmazott.
    
„Az EU vezetőinek nyomást kell gyakorolniuk Orbán úrra annak érdekében, hogy hagyjon fel a taktikázással, amely támadást jelent az akadémiai szabadságra (…), és különösképpen az Európai Néppárt vezetőinek kell felszólalniuk, akik boldogan biztosítanak (Orbánnak) legitimitást” – hangsúlyozta a volt belga kormányfő.
    
Az Országgyűlés a felsőoktatási törvény módosításával kedden egy évvel meghosszabbította azt a határidőt, ameddig a külföldi egyetemeknek teljesíteniük kell magyarországi működésük feltételeit. 
    
Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora  ugyanakkor rámutatott, mindenben teljesítették az általa „lex CEU-ként” említett szabályozás előírásait, ezért arra kérte a kormányt, hogy írja alá a megállapodást, a határidő kitolása ugyanis csak meghosszabbítja a bizonytalanságot.

(MTI)