A lengyel törvényhozás pénteken elfogadta azt az indítványt, amelynek értelmében 2020-ra fokozatosan be kell szüntetni az üzletekben a vasárnapi nyitvatartást annak ellenére, hogy ez állások ezreinek megszűnésével is járhat – írja az AP hírügynökségre hivatkozva a Dayton Daily News.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A javaslat azoktól a szakszervezetektől ered, amelyek szeretnék elérni, hogy dolgozóik több időt tölthessenek családjukkal. 
A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS), amely fontosnak tartja a katolikus értékeket, szintén támogatta azt.

A kritikusok szerint a döntés negatív hatással lesz a lengyel gazdaságra, állások tízezreit sodorhatja veszélybe, és árt a – nagyrészt nyugati – áruházláncoknak.

A lengyel parlament alsóháza – amelyben szintén a Jog és Igazságosság képviselői vannak többségben – 254-156 arányban pénteken úgy határozott, hogy 2020-ig fokozatosan szüntetik be az üzletekben a vasárnapi nyitvatartást.
2018 márciusától az év végéig minden hónap első és utolsó vasárnapján, míg 2019-ben már csupán minden utolsó vasárnap lehetnek nyitva a boltok, 2020-tól pedig minden vasárnap zárva kell lenniük. 
Az elfogadott javaslat azonban kivételeket is tartalmaz annak érdekében, hogy az olyan ünnepek előtt, mint húsvét vagy karácsony, be tudjanak vásárolni az emberek. 

Az internetes áruházakat és a cukrászdákat nem érinti a tiltás.

A törvényt még el kell fogadnia mind a törvényhozás felsőházának, mind Andrzej Duda köztársasági elnöknek.

A lengyel római katolikus püspökök elégedetlenségüknek adtak hangot, hiszen szerintük egyetlen vasárnap sem kéne dolgoznia senkinek.

Mint emlékezetes, Magyarországon az Orbán-kormány 2015-ben vezette be a vasárnapi boltzárat, azonban az mindössze 13 hónapon át volt érvényben.

(SVÁ)