Várják az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű parlamenten (Bundestag-) kívüli jobboldali német pártban Erika Steinbachot, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik tekintélyes tagját, aki a hét végén bejelentette, hogy a kancellár menekültpolitikája miatt távozik a CDU-ból.

Fotó: MTI, archív

„Kedves Steinbach asszony, a konzervatív CDU-sokat mindig szívesen látjuk az AfD-ben” – írta a Twitteren Beatrix von Storch, az Afd egyik elnökhelyettese, európai parlamenti (EP-) képviselője.

Egy másik elnökhelyettes, Alexander Gauland alapító tag – aki 2013-ban, negyven évi tagság után lépett ki a CDU-ból és kezdett hozzá az AfD megszervezéséhez – a Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak elmondta, hogy tárgyal majd Erika Steinbachhal, és ugyan nem akar semmit erőltetni, de politikai terveiről is beszél vele. Kiemelte: Steinbach távozása azt jelzi, hogy a CDU-ban nincs már hely a konzervatívoknak, és a párt eltávolodott alapértékeitől.

Erika Steinbach a lapnak elmondta, hogy egyelőre nem tervezi az átlépést az AfD-be, de reméli, hogy a párt az őszi választáson bejut a Bundestagba, és így „lesz végre ismét ellenzék” a német parlamentben .

Hozzátette, hogy a CDU-ban „lépésről lépésre szándékosan marginalizálták, sőt megbélyegezték a konzervatív elemet”, az AfD pedig éppen olyan ügyeket karol fel, amelyek a háttérbe szorultak az utóbbi években.

A 73 éves politikus 1974-ben csatlakozott a CDU-hoz, 1990 óta a Bundestag tagja. A párt és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) frakciószövetségének emberi jogi szóvivője, 1998-tól 2014-ig a második világháború következtében szülőföldjükről elűzött németeket összefogó Elüldözöttek Szövetségének (BdV) elnöke volt.

A CDU-nál szigorúbb menekültpolitikai irányvonalat képviselő CSU-ban megértéssel fogadták Erika Steinbach döntését. A politikus „a CSU-ból nem lépett volna ki, ebben teljesen biztos vagyok” – nyilatkozott Bernd Fabritius CSU-s Bundestag-képviselő, aki Steinbachot követte a BdV elnöki tisztségében.

Erika Steinbach a Welt am Sonntagnak adott interjúban élesen bírálta Angela Merkelt, amiért szerinte megsértette a német törvényeket azzal, hogy 2015 őszén megnyitotta a határokat a menekültek előtt. „Az, hogy hónapokon át azonosítás nélkül, buszokkal és vonatokkal hoztak át embereket a határon, nem egy kivétel(es eset) volt, hanem egy szándékos intézkedés, amely szembement a jogszabályainkkal és az Európai Unió szerződéseivel” – vélekedett.

Steinbach tavaly augusztusban az iszlám jogrend (saría) elutasításáról szóló nyilatkozatra kötelezte volna a CDU muzulmán vallású új tagjait, szeptemberben pedig levélben köszönte meg Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek azt a szolgálatot, amelyet az egész Európai Uniónak és különösen a németeknek tett szerinte Magyarország külső határának következetes védelmével.

MTI