Fotó: shutterstock illusztráció
Fotó: Shutterstock illusztráció

Javíthat Magyarország washingtoni megítélésén, hogy Wess Mitchellt nevezték ki európai és eurázsiai ügyekért felelős külügyi államtitkárnak – mondta Magyarics Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára az M1 aktuális csatornán szerdán.

Magyarics Tamás a véleményét arra alapozza, hogy az amerikai helyettes államtitkár jól ismeri a közép-európai térséget, és várhatóan „nagyobb empátiával” viszonyul a magyar ügyekhez és politikához. Jól ismeri a térségbeli helyzetet, és ezentúl a magyar politikai viszonyokat vélhetően másként fogják megítélni Washingtonban, mint a korábbi nyolc évben – fogalmazott.

A szakértő számára úgy tűnik: időnként még mindig „a régi reflexek” élnek a budapesti amerikai nagykövetségen. Az azonban nem szokatlan, hogy még nem neveztek ki nagykövetet a budapesti külképviselet élére, mert a nagyköveti kinevezések elég hosszú procedúrának számítanak – magyarázta.

Magyarics Tamás arról is beszélt, jelenleg nem nagyon valószínű a közvetlen tárgyalás Washington és Phenjan között, az Egyesült Államok azért zárkózik el ez elől, mert ez azt jelentené, hogy hivatalosan elismeri az észak-koreai kormányt.

(MTI)