Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn délután Washingtonba érkezett, s másfél napos tárgyalásai megkezdésével hangsúlyozta: a magyar-amerikai kapcsolatok új szakasza kezdődhet.

Az MTI-t tájékoztatva a külgazdasági és külügyminiszter elöljáróban leszögezte: nagyon fontos változások zajlanak az Egyesült Államok külügyminisztériumában, például a térségünkért felelős államtitkári pozícióba kinevezték Wess Mitchellt, s ezzel új fejezet nyílhat a magyar-amerikai politikai kapcsolatrendszerben.    

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar-amerikai kapcsolatrendszer három pilléren nyugszik, s ebből két pillér eddig is kifogástalanul működött. Emlékeztetett, hogy kiváló a gazdasági együttműködés, az amerikaiak a második legjelentősebb beruházói-befektetői közösséget képviselik Magyarországon, 1700 amerikai vállalat 100 ezer magyar embernek ad munkát. A miniszter kiválónak minősítette a védelempolitikai együttműködést is.

„Magyarország elkötelezett NATO-tagként a terrorellenes küzdelemben az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségese, s mi azon országok közé tartozunk, amelyek nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is harcolunk a terrorizmus ellen” – hangsúlyozta. Szijjártó Péter utalt arra, hogy 200 katonánk van Irakban és összességében 1000 magyar katona szolgál külföldön amerikai katonákkal vállvetve.    

A kapcsolatrendszer harmadik, azaz politikai pillére azonban a miniszter szerint eddig nem működött jól. „Számos igaztalan kritikával kellett szembesülnünk, több esetben a megértés hiányát tapasztaltuk magyarországi intézkedések amerikai megítélésében” – fogalmazott és hangsúlyozta, hogy a térségünkért felelős új államtitkár kinevezésével „új fejezetet nyithatunk”.    

A magyar diplomácia vezetője úgy fogalmazott: „az elmúlt éveket figyelembe véve most van a legjobb esély arra, hogy a politikai kapcsolataink felnőjenek a gazdasági és védelmi kapcsolataink mellé”.     

Szijjártó Péter Washingtonban, rögtön megérkezése után, még hétfőn este találkozott a régió 15 magyar szervezetének képviselőivel. Kedden folytat megbeszéléseket Wess Mitchellel – „hosszú egyeztetés lesz”, fogalmazott a tárcavezető – majd megbeszéléseket folytat Donald Trump elnök nemzetközi tárgyalásokért felelős megbízottjával, Jason Greenblatt-tel és a Nemzetbiztonsági Tanács főigazgatójával, Fiona Hillel is.    

A külgazdasági és külügyminiszter magyarországi befektetési lehetőségekről is tárgyal a Procter & Gamble cég egyik társigazgatójával, részt vesz a Brookings Intézet által a legfontosabb amerikai agytrösztök képviselőinek részvételével szervezett konferencián és előadást tart az Amerikaiak az adóreformért nevű tekintélyes és igen befolyásos konzervatív szervezet konferenciáján a magyar adóreform elemeiről és tapasztalatairól, és általában a magyar modellről.    

„Magyarország 2010-ben még a probléma része volt Európában, azonban az elmúlt hét esztendőben felépítettük a rendkívül sikeresnek bizonyult magyar modellt” – fogalmazott az MTI-nek a miniszter. Hozzátette: a modell gazdasági eredményeit tisztelettel emlegetik, az amerikai adminisztráció is figyeli a magyar intézkedéseket, és nem véletlen, hogy az Amerikaiak az adóreformért szervezet a magyar adóintézkedésekről szervez konferenciát.    

Szijjártó Péter kifejtette: a magyar modell négy pilléren nyugszik: az első a versenyképesség, amelyben Magyarország jelentősen előre lépett az elmúlt években s Európa legalacsonyabb társasági adójának köszönhetően ma már Európa legvonzóbb gazdasági környezetét biztosítja. A második pillér a pozitív folyamatok elindítása demográfiai téren, a magyar családok támogatásával és a népességfogyás megállításával. A magyar modell harmadik pilléreként Szijjártó Péter a munkaalapú társadalmat említette, amelynek lényege: a magyar kormány abban segít, hogy mindenki, aki dolgozni akar, dolgozhasson. Majd a miniszter hangsúlyosan szólt a magyar modell negyedik pilléréről: az identitásról. „Nem szakadhatunk el a magyar nemzeti, kulturális keresztény identitásunktól, mert ha ettől elszakadunk, akkor végletesen és végzetesen meggyöngülünk” – szögezte le.    

Szijjártó Péter rendkívül sikeresnek nevezte a magyar modellt. Mint fogalmazott: ennek segítségével „az elmúlt hét évben Magyarországot a tönk széléről, Európa szégyenpadjáról sikerült visszahozni” és az ország ma „a közép-európai növekedési motor egyik meghatározó országává vált, s ezt itt, Amerikában is elismerik”.    

A magyar diplomácia vezetője úgy tapasztalja: az elmúlt időszakban már kezdtek megélénkülni a magyar-amerikai kapcsolatok. Ennek egyik jele volt, hogy novemberben amerikai törvényhozói küldöttség járt Budapesten, január végén újabb kongresszusi delegáció látogat a Duna partjára, és már márciusra is tervbe van véve amerikai politikusok budapesti vizitje. „A jelenlegi amerikai adminisztráció több fontos nemzetközi kérdésben hasonló álláspontot képvisel, mint a magyar kormány” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.    

A miniszter elismerően szólt republikánus törvényhozók Rex Tillerson külügyminiszterhez elküldött levéléről, amelyben a politikusok a magyar-amerikai viszony azonnali javítását szorgalmazzák az amerikai diplomácia irányítójánál, valamint azt, hogy azonnal függessze fel a külügyminisztérium által korábban meghirdetett, úgynevezett ösztöndíj-programot, amellyel a magyar sajtó egy részét tervezte anyagilag támogatni. Ezt a tervet – mondta az MTI-nek Szijjártó Péter – a magyar kormány beavatkozásként értékelte.

MTI