NEWSWEEK

Donald Trump elnök szombaton Twitter-üzenetében háláját és elismerését fejezte ki egy olyan weboldalnak, amely – és most az erről író amerikai Newsweek hetilap összefoglalójának szó szerinti idézete következik – „korábban összeesküvés-elméleteket és antiszemitizmust is tolt”.  Az eredeti elnöki Twitter-üzenet: „Hú, nem is gondoltam, hogy ilyen nagy dologra vagyunk képesek. Milyen jó lenne, ha az álhír-média erről beszámolna. Köszönöm!” És megadta a magapill.com internetes honlap elérhetőségét. 

A Newsweek ezután azonnal „beleássa” magát a weboldal múltjába. Az, írja, olyan cikkeket publikált, amelyek lökést adtak annak az összeesküvés-elméletnek, hogy a Demokrata Párt Nemzeti Bizottságának egyik tagját, Seth Richet Hillary Clinton utasítására ölték meg, és hogy a banki szférát „bizonyos vérvonalak” cseszik el. 

Az oldal olyanokat is posztolt a Twitteren, hogy a Lucifer-hívők, George Soros és a Vatikán irányítják a világot. Sőt, olyan folyamatábrát is bemutat, amely szerint zsidók titokban irányítják a pénzvilágot, beleértve a Nemzetközi Valutaalapot, a Világbankot és a Wall Streetet. Trump korábban egyébként a CNN-t nevezte „álhír” médiumnak. 

Nem ez az első eset, hogy Trump olyan oldalakat ajánlgatott, amelyek „jobboldali összeesküvés-elméletekben utaznak”.

Tavaly júliusban Trump olyan Twitter-üzenetet továbbított, amely Clintonnét mutatta a Dávid-csillagra emlékeztető alakzaton, egy csomó készpénz társaságában és azzal a felirattal, hogy „a valaha létezett legkorruptabb jelölt”. A Rágalmazás Elleni Liga a Trump-kampányt „nyilvánvaló antiszemita felhangokkal” vádolta, amelyek fehér felsőbbrendűséget hirdető webhelyekről származnak.

Még korábban Trump szintén továbbküldött egy kommentárt a @WhiteGenocideTM fióktól, amely neonáci tartalmat támogat.

Lovas István