Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Donald Trump amerikai elnök az orosz-ukrán konfliktusra hivatkozva lemondta a G20-as országcsoport argentínai csúcsértekezletén tervezett kétoldalú találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. 

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

„Mivel az ukrajnai hajókat és a legénységüket Oroszország nem szolgáltatta vissza Ukrajnának, úgy döntöttem, hogy minden érintett fél számára az lesz a legjobb, ha lemondom korábban tervezett találkozómat” – jelentette be csütörtöki Twitter-bejegyzésében az amerikai elnök. 

Donald Trump egyúttal közölte: kész „érdemleges találkozóra” az orosz elnökkel az Ukrajnával való konfliktus rendezése után. 

A Fehér Ház kertjében az elnök nem sokkal korábban újságíróknak még azt mondta: „nagyon kedvező a pillanat”, hogy megbeszéléseket folytasson az orosz elnökkel. „Valószínűleg találkozom Putyin elnökkel. Gondoltam rá, hogy lemondom, de végül ezt nem tettük meg” – fogalmazott. Hozzátette azonban: a repülőgépen áttekinti a kercsi incidensről készült teljes jelentést, és – ahogyan fogalmazott – „ez dönti majd el, hogy mit teszünk”. 

Az elnöki különgépen – útban Argentína felé – a Fehér Ház közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy lemondják a találkozót, mint ahogy lemondják Donald Trump találkozóját a török elnökkel és a dél-koreai vezetővel is. 

A Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders azt közölte az újságírókkal, hogy az elnöki gépen Donald Trump tanácskozott Mike Pompeo külügyminiszterrel és John Kelly kabinetfőnökkel, majd telefonon egyeztetett a már Buenos Airesben tartózkodó John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóval is. A szóvivő elmondta azt is, hogy amerikai és orosz kormányzati tisztségviselők telefonon felvették a kapcsolatot egymással.