Péntek óta a törvény elismeri a melegházasságot Ausztráliában. Charis Chang a news.com.au honlapon azt vette sorra, milyen változásokra számíthatnak ezentúl a házasulandók.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Az új törvény felülírja 1961 óta életben lévő elődjét, amely a házasságot “egy nő és egy férfi szövetségeként” írja le. Ezt ezentúl “két ember szövetségeként” határozzák majd meg.
Ennek az új definíciónak a következményeképpen számtalan más törvényben – így például a szexuális diszkriminációval és családi joggal foglalkozó előírásokban – is lesz változás.

Már tegnaptól új esküt kell tenniük a frissen házasulandóknak. Korábban ennek egy része így hangzott: “A házasság az ausztrál törvények értelmében egy férfi és egy nő önkéntes, életre szóló szövetsége”. 
Az előzőek értelmében itt szintén “két ember” lesz a “férfi és nőből”.
A korábbi “férj” és “feleség” meghatározások helyett a “házastárs” szót is használhatja a hivatalos ceremónia során az ifjú pár. Ez – írja a későbbiekben a cikk – azok számára is örömteli változás, akik nem azonosítják magukat sem nőként, sem férfiként.

Vallásos felekezeteknek és csoportoknak azonban nem lesz kötelességük melegházasságokat szentesíteni, amennyiben ez nem összeegyeztethető elveikkel. Ugyanígy nem kötelezhetők például arra, hogy az ilyen esküvőkre fizikai helyszínt, tárgyi javakat vagy szolgáltatásokat biztosítsanak.
Azokat a vallási vezetőket azonban, akik ezt 90 napon belül kifejezetten nem kérik, hivatalosan “polgári házasságszentesítőként” regisztrálják majd és mint ilyen, nem tagadhatják meg a meleg párok összeadását, hiszen alkalmazkodniuk kell az ausztrál törvényekhez.

Azokat a melegházasságokat, amelyek korábban Ausztrálián kívül köttettek, az új szabályok értelmében azonnali hatállyal elismerik, és ez természetesen vonatkozik minden, a jövőben kötendő házasságra is.

Azoknak a transzszexuális egyéneknek, akik eddig csak akkor tudtak volna nemet váltani, ha elválnak – ellenkező nemű – házastársuktól, a továbbiakban ezt nem kell majd megtenniük, hiszen nemváltoztatás esetén is elismeri a törvény az immáron két azonos nemű ember házasságát. 

Míg a törvény eddig “egy fiútestvér és egy lánytestvér” kapcsolatát mondta ki tiltottnak, ezentúl az “két testvérre” vonatkozik majd.

A cikk emlékeztet, hogy míg az új törvényt különösebb változtatások nélkül fogadta el mind a szenátus, mind a képviselőház, voltak politikusok, akik szerint nem érvényesül abban kellő módon a vallásszabadság védelme. 
Erre a talán legismertebb – az Egyesült Államokban több bírósági feljelentés alapjául szolgáló – példa a cukrász, aki vallásos meggyőződése miatt nem akar tortát készíteni egy melegesküvőre.
Mások pedig azt szeretnék elérni, hogy a szülők kivehessék a gyermeküket egy olyan iskolából, amely nem az ő vallásos nézeteiknek megfelelő módon tanítja a nebulókat a házasságról.

(SVÁ)