A Párizshoz közeli Maisons-Laffitte városkában rongáltak meg egy templomot vandálok a hétvégén – ezzel kilencre emelkedett a megrongált templomok száma az elmúlt 11 napban Franciaországban, írja a Breitbart London

Képernyőfotó: Google Maps

Képernyőfotó: Google Maps

A Szent Miklósról elnevezett római katolikus templom (a képen) imaházát rongálták meg, de nem ez az első templom a környéken, amiben károkat okoztak, mondta egy helyi prefektus, Jean-Jacques Brot a Le Parisiennek.

Brot hozzátette: „Ez a rombolás kényes és nyugtalanító összefüggésben történt, a houilles-i Szent Miklós templomot is háromszor rongálták meg múlt héten. Ez a szabad vallásgyakorlás megtámadása, a hitünket ostromolják”.

Egy francia keresztényelleneség-figyelő oldal, az Observatoire de la Christianophobie szerint ez a támadás volt a kilencedik tizenegy nap alatt. Február 5-én Tarn városában nem csupán megrongáltak egy templomot, de fel is gyújtották azt. Amiatt az eset miatt két tinédzsert tartóztattak le.

Más templomokat sokkal gyomorforgatóbb támadások értek. Múlt héten egy nîmes-i templom is a rongálók célkeresztjébe került, ott az imaházat meggyalázták, a templom falát pedig széklettel kenték össze. A nîmes-i püspök elítélte a támadást, és elmondta: „A keresztet és az oltáriszentséget is súlyos támadások érték az utóbbi időben. Ez a gyalázat mindannyiunknak legmélyebb hitünkben ráz meg.”

Franciaországban korábban is értek már templomokat támadások: tavaly például két fiatal nőt tartóztattak le Brittanyben, mert fel akarták gyújtani a helyi templomot, nem sokkal utána pedig román migránsokat vádoltak meg azzal, hogy hat templomból raboltak el közel 70 000 euró értékű kegytárgyat.