Theresa May brit miniszterelnök egyenes utalást tett csütörtökön arra, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit)  megállapodástervezetét érő súlyos bírálatok ellenére sem kíván távozni tisztségéből, kijelentve: ő szándékozik végigvinni a Brexit-folyamatot.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A Downing Street-i kormányfői hivatalban tartott csütörtök esti sajtóértekezletén közölte azt is: sajnálja, hogy több kormánytag távozott a kabinetből a tervezet feletti nézeteltérések miatt, de ő továbbra is maradéktalanul hisz abban, hogy az Egyesült Királyság és minden egyes lakója számára az a helyes irány, amelyet ő kijelölt.

A nap folyamán több államtitkári rangú tisztviselő mellett bejelentette lemondását Dominic Raab, aki eddig a Brexit-folyamatot irányító minisztériumot (DExEU) vezette, azzal az indokkal, hogy nem tudja „jó lelkiismerettel” támogatni a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodástervezetet.

Hasonló indokkal lemondott Esther McVey munka- és nyugdíjügyi miniszter is.

Nem sokkal a miniszteri és államtitkári lemondások után bizalmatlansági szavazást kezdeményezett Theresa May ellen a kormányzó brit Konzervatív Párt legnagyobb keményvonalas Brexit-párti frakciócsoportjának – European Research Group (Európai Kutatási Csoport, ERG) – vezetője, Jacob Rees-Mogg.

Lépését azzal indokolta, hogy ő sem tudja támogatni a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodástervezetet, amelyet a brit kormány előző este fogadott el.

A befolyásos tory politikus kijelentette: az ERG hónapok óta „könyörgött” Theresa Maynek, hogy hajtson végre irányváltást a Brexit-stratégiában, de mindhiába.

Csütörtök esti sajtóértekezletén azonban Theresa May kijelentette: teljesen megérti, hogy egyeseknek nem tetszenek a megállapodástervezetben foglalt kompromisszumok, de senki nem tudhatja, milyen következményekkel járna, ha a kormány nem e tervezet alapján vinné tovább a Brexit-folyamatot.

A brit kormányfő szerint a letérés erről az irányról „mély, súlyos bizonytalanságot” teremtene.

Theresa May megerősítette azt a korábban is többször hangoztatott álláspontját, hogy nincs lehetőség újabb népszavazásra a brit EU-tagságról, annak ellenére sem, hogy egyre több szervezet és közéleti személyiség követeli ennek kiírását.

A brit EU-tagságról 2016-ban tartott referendumon a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.