Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Vélhetően támadsra készülő terroristákat vett őrizetbe a török rendőrség szerdán Dél-Törökországban.
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tizenhárom feltételezett tagját vette őrizetbe a török rendőrség szerda reggel a dél-törökországi Adanában – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az előállítottakból 12-en szíriai állampolgárok, és állítólag támadásra készültek. Tervezett célpontjaik között szerepelt az Egyesült Államok adanai konzulátusa is – írta az Anadolu.

Hétfőn tizenhat feltételezett dzsihadistát vettek őrizetbe Törökországban, miután az ankarai amerikai nagykövetség vasárnap éjszaka biztonsági fenyegetésre figyelmeztetett. Az akkor előállítottak is külföldi állampolgárok voltak. Az amerikai nagykövetség a biztonsági fenyegetésre hivatkozva hétfőn és kedden zárva tartott, de szerdától újból teljes szolgáltatást nyújt.

Az Iszlám Állam dzsihadistái 2015-ben és 2016-ban számos, sok halálos áldozatot követelő fegyveres támadást és robbantást hajtottak végre Törökországban. A legutóbbi merényletet 2016 szilveszterének éjjelén követte el az egyik milicistájuk, egy zsúfolt isztambuli mulatóban 39 embert lőtt agyon.

Bekir Bozdag török kormányszóvivő hétfőn arról számolt be, hogy az Iszlám Állam Törökországban összesen 20 merényletet követett el. A támadásokban 310 ember vesztette életét, 967-en sebesültek meg. A török hatóságok 2011 és 2018 között 4043 dzsihadistát tartóztattak le, akik közül 1858-an nem török állampolgárok – közölte.

(MTI)