„Tegyük ismét naggyá Csehországot!” – mondta csütörtökön a washingtoni Fehér Házban Andrej Babis cseh kormányfő, miután tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel és Mike Pompeo külügyminiszterrel. A miniszterelnök ezzel Trumpnak az amerikai elnökválasztási kampányban – az Egyesült Államokra – használt jelmondatát visszhangozta, saját hazájára vonatkoztatva.

Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

Babis feleségével együtt szerdán érkezett kétnapos látogatásra az amerikai fővárosba. Főként gazdasági és biztonságpolitikai kérdésekről tárgyalt az amerikai elnökkel. 

A Fehér Házban újságíróknak nyilatkozva Donald Trump dicsérte Csehországot.

„A Cseh Köztársaság nagyon, nagyon jól áll gazdaságilag és minden más tekintetben is” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy Csehország biztonságos és katonailag erős ország. „Nagyon jó a kapcsolat az Egyesült Államok és a Cseh Köztársaság között, és sokat kereskedünk is egymással” – emelte ki Trump. 

Andrej Babis megerősítette, hogy a cseh-amerikai gazdasági kapcsolatok kiválóak és folyamatosan bővülnek. 

„Beruházóink jelen vannak az Egyesült Államokban, és már több ezernyi munkahelyet teremtettek itt” – hangoztatta a cseh miniszterelnök, majd így fordult Donald Trumphoz: „Elnök úr, én figyeltem a 2019-es évértékelő beszédét az unió helyzetéről, és mondhatom, tökéletesen értem a tervét, hogyan akarja ismét naggyá tenni Amerikát. Nekem hasonló tervem van, hogy a Cseh Köztársaságot tegyem ismét naggyá”. 

Trump és Babis megvitatott biztonságpolitikával és kiberbiztonsággal összefüggő kérdéseket is. Az amerikaiak szóba hozták a Huawei kínai telekommunikációs óriáscég iránti bizalmatlanságukat, és ismételten kétségeket, aggodalmakat fogalmaztak meg. Közös közleményében a két politikus ki is tért e kérdésre. 

„Országaink együttműködnek majd a telekommunikációs hálózatok és alkatrész-utánpótlásaik biztonságosságának és megbízhatóságának biztosításában annak érdekében, hogy csökkenjék a rosszindulatú kibertevékenység” – olvasható a közleményben. 

A két vezető síkra szállt az energiaforrások körének szélesítéséért Európában. „Tovább vizsgáljuk a Közép-Európában kifejlesztendő regionális energetikai struktúra lehetséges előnyeit” – szögezték le a közleményükben.

Andrej Babis még elutazása előtt, Prágában interjút adott az AP amerikai hírügynökségnek, és ebben dicsérte Donald Trumpot. A Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartott csúcstalálkozóra utalva külön kiemelte, hogy az amerikai elnök „diktátorral is tárgyal a katonai konfliktusnál jobb megoldás érdekében”. 

Elemzők szerint az amerikai elnök és a cseh kormányfő sok kérdésben hasonlóan gondolkodik. Így például azonosan ítélik meg a migránsproblémát. Donald Trump az amerikai-mexikói határ erősítésével akar gátat vetni az illegális migrációnak, Andrej Babis pedig nyíltan ellenzi, hogy Csehország migránsokat fogadjon be. Emmanuel Macron francia államfő legutóbbi javaslatáról – amely a migráció „menedzselését” javasolta – például úgy fogalmazott: „egyáltalán nem tetszik, nem gondolom, hogy ez a helyes irány”.