Elvenné a nemzetállamoktól határaik ellenőrzési jogának egy részét az Európai Unió. A nemzeti szuverenitás lebontásaként, és ezáltal egy európai szuperállam irányába tett lépésként, vagy az európai parlamenti választásokat megelőző kampányfogásként értelmezhető-e a terv?

Fotó: MTI/EPA

Az EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex svéd felségjelű hajója kiköt 650 illegális bevándorlóval a fedélzetén a szicíliai Cataniában. Fotó: MTI/EPA

Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) és az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének megerősítését szorgalmazta évértékelő beszédében Jean-Claude Juncker. Az Európai Bizottság elnöke a Frontex létszámát ezerötszázról tízezerre, költségvetését pedig csaknem háromszorosára, 35 milliárd euróra (11 450 milliárd forint) növelné a következő, 2021–2027-es EU-s költségvetési ciklusban. Miközben a migráció ügyében eddig liberálisként ismert politikus tőle szokatlan módon az illegális migráció felszámolását sürgette, hangsúlyozta azt is, hogy a nemzetállamoknak legális utat kell kiépíteniük a képzett munkaerő áramlására.

Jean-Claude Juncker elképzeléseinek egy nappal később Angela Merkel is súlyt adott. A német kancellár a Bundestag előtt mondott beszédében így fogalmazott: „az illegális migráció elleni harc jegyében meg kell erősíteni az EU külső határának védelmét, és ehhez a külső határon fekvő országoknak át kell adniuk nemzeti kompetenciájuk egy részét a Frontex EU-s határ- és partvédelmi szervezetnek.”

Az elképzelés azonban egyelőre nyitva hagyja a „kompetenciák” kérdését, így nem világos, hogy Brüsszel és Berlin a különböző nemzeti határvédelmi szervek milyen és mekkora részét rendelné a Frontex alá. Mint ahogy az sem egyértelmű, hogy miként kívánják megvalósítani a terv másik elemét, a Frontex erőinek Európai Unión kívüli, balkáni és észak-afrikai országokban történő bevetését. Noha ezt korábban számos európai vezető, többek közt Sebastian Kurz osztrák kancellár is szorgalmazta, a megvalósításhoz olyan államközi megállapodások lennének szükségesek, amelyek egyelőre nem látszanak körvonalazódni.

A nemzetállamok határőrségének és a Frontexnek az együttműködése önmagában nem az ördögtől való, sőt kifejezetten hatékony módja lehetne Európa külső határai védelmének. Orbán Viktor 2015-ben, a görög parti és határőrség látványos kudarca miatt felduzzadó balkáni migrációs válság idején maga is így fogalmazott: „Magyarország addig védi az EU külső határait, amíg ettől a feladattól az EU nem menti fel az országot.” A magyar kormány álláspontja azóta sem változott. Jean-Claude Juncker és Angela Merkel javaslatára Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán közölte: „körülbelül két és fél éve van egy javaslatunk, amely szerint minden egyes schengeni tagországnak, amely a külső határon található, kötelessége megvédeni a határt. Ha erre nem képes, megteszi helyette a Frontex. Ha ezt nem akarja, akkor fel kell függeszteni a schengeni tagságát. Minden más mágia és szóvarázs.”

A magyar álláspont szerint tehát ha egy migrációs frontország – ami a déli országokat jelenti – nem képes vagy nem hajlandó megvédeni a külső határokat, akkor a schengeni övezet és az Európai Unió belső egységének érdekében a Frontexnek kötelessége közbelépni. Ez viszont nem egyenlő a határvédelem jogának uniós központosításával. Hiszen ahogy Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati sajtótájékoztatóján kijelentette: „a magyar határt csak olyan honvédek és rendőrök védhetik, akik a magyar alaptörvényre esküt tettek, és akik számára Magyarország védelme az első.”

A probléma tehát nem a védelem elvével, hanem a Frontex és a határvédelmi szervek alá- és fölérendeltségével van. Különösen, hogy az Európai Unión belül jelenleg súlyos bizalmi válság áll fenn a brüsszeli vízfej és a határvidékek között. A migránspárti nyilatkozatok és a sokéves tétlenség miatt a migrációs frontországok polgárainak jelentős része ma egyszerűen nem hiszi el, hogy Brüsszelnek valóban célja a migráció feltartóztatása. Ilyen körülmények között pedig nem mondhat le a határvédelem kizárólagos jogáról, mely nem utolsósorban a nemzeti szuverenitás egyik sarokköve. Különösen, hogy a Bundestag előtt mondott beszédében Angela Merkel „szolidaritást” és „a legális migráció lehetőségeinek megkeresését” szorgalmazta, mely homályos megfogalmazásból akár a migránsok újabb szétosztásának terve is felderenghet.

Tovább erősíti a bizalmatlanságot, hogy ahhoz képest, hogy a Jean-Claude Jun­cker és Angela Merkel által indítványozott terv első szakasza 2020-ra valósulna meg, az arról kiadott dokumentáció aránytalanul kevés konkrétumot tartalmaz, és számos kérdést nyitva hagy. Miközben a nemzetállami irányítás alatt álló határvédelem helyismerettel rendelkezik, és a különféle nemzeti szervekkel összehangolva működik, addig a Frontexnek nincs sem helyismerete, sem helyi intézményes beágyazottsága. Ha tehát egy nagyobb migrációs hullám miatt a határon embertömeg torlódik fel, és a Frontex úgy dönt, hogy az emberek egy részét humanitárius vagy bármely egyéb okból tovább kell engedni, akkor a nemzeti ellenőrzés alatt álló befogadó központok hamar túlterhelődnek. Nem beszélve arról, hogy míg a nemzetállami hatáskörben működő határvédelem elsősorban nemzeti érdekeket szolgál, addig a Frontex átfogóbb stratégiát követ. Ha tehát például több irányból egyszerre nő a nyomás, a központ stratégiai okokból dönthet úgy, hogy valamely szelepet kinyitja a többi frontország tehermentesítése céljából.

Aligha véletlen, hogy az érintett dokumentumok nem is „határvédelemről”, hanem „határmenedzsmentről” beszélnek. Ugyancsak gyanúra ad okot, hogy a tervet bejelentő évértékelő beszédének Jean-Claude Juncker a State of the Union, magyarul Az unió állapota címet adta, amely egyértelmű utalás az Egyesült Államok mindenkori elnökének hasonló elnevezésű, szokásos évértékelő beszédére, melynek fényében a határellenőrzés központosítása egy európai szuperállam előkészítéseként is értelmezhető.

De lehet, hogy mindez csak porhintés. Nem kizárt, hogy Jean-Claude Juncker és Angela Merkel terve valójában az időhúzásról szól. 2019 májusában európai parlamenti választások következnek, és ma már alig van olyan európai ország, ahol a migráció témája ne lenne dobogós helyen az embereket leginkább aggasztó bajok sorában.

Előrejelzések szerint az Európai Parlament legnagyobb frakciói, a Néppárt, az Európai Szocialisták és a Demokraták Progresszív Szövetsége egyaránt szavazatokat veszítenek majd a különböző migrációellenes pártok előretörése miatt. A nyugat-európai elit tehát lépéskényszerben van. A német kancellárnak, aki bajor testvérszervezete, a Keresztényszociális Unió (CSU) képviselőjét, Manfred Webert szánja a leköszönő Jean-Claude Juncker utódjául, most meg kell mutatnia, hogy hallja az emberek szavát. A közös határvédelem terve tehát lehet, hogy nem több egyszerű politikai blöffnél, amely a választásokat követően hamar a feledés homályába merül. Ha mégsem, akkor viszont nagy baj van.