Földi Rita klinikai szakpszichológus szerint a francia iskolai dokumentumokban az anya és apa megjelölést felváltó szülő 1 és szülő 2 megnevezés a többségi családokhoz tartozó gyerekeket diszkriminálná.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A szakértő az M1 aktuális csatornán hétfőn felhívta a figyelmet arra is: problémát jelent, hogy melyik szülő kapja az egy, melyik a kettő elnevezést és miért. Az anya és apa, valamint szülő 1 és szülő 2 helyett azt javasolná, használják inkább a szülők nevét a dokumentumokban.

A megnevezéstől függetlenül egyébként a gyerekek érzékelik, tudják, hogy más családok miben különböznek a sajátjuktól – tette hozzá.

A francia nemzetgyűlés múlt kedden első olvasatban elfogadta, hogy az iskolai dokumentumokban a gyerekekért felelős jogi személyek nemére ezentúl nem történik utalás: a korábbi apa és anya megjelölést hivatalosan a szülő 1 és szülő 2 elnevezés váltja fel. A módosítást annak a törvényjavaslatnak a keretében fogadták el, amely a gyerekek tankötelezettségének alsó korhatárát az eddigi 6-ról 3 évre szállítja le, azaz kötelezővé teszi az óvodába járást, a felső határt pedig felemeli 16-ról 18 évre.

A kormánypárti képviselők szerint a társadalmi egyenlőség miatt kellett az intézkedést elfogadni, azért, hogy „senki ne érezze magát egy meghaladott családmodell miatt kirekesztve.”