Ismét sztrájkok és tüntetések bénítják kedden Belgiumot a szövetségi kormány vitatott nyugdíjpolitikája miatt, a több szektorra kiterjedő munkabeszüntetés már reggel fennakadásokat okozott Brüsszelben és az ország más részein.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A reggel munkába, iskolába igyekvők járatkimaradásokról és késésekről számoltak be országszerte.

A fővárosban mindössze egy metróvonalon közlekednek szerelvények, ahogy a buszok és a villamosok jelentős része sem jár. A brüsszeli tömegközlekedési vállalat azt javasolta, hogy aki teheti, próbálja másképp elérni az úti célját.

Több tartományban a vallon és a flamand távolsági buszhálózat, a TEC és a De Lijn szolgáltatásában is vannak fennakadások.

Az SNCB állami vasúttársaság tájékoztatása szerint a vonatközlekedésben nem kell zavarokra számítani.

Az akciót a három nagy szakszervezet, a szocialista CGSP, a kereszténydemokrata CSC és a liberális CGSL közösen hirdette meg.

A belvárosban délelőtt 10 órakor tüntetés kezdődött. Korábban arról is szó volt, hogy élőlánccal vonják körbe a parlament épületét, erre azonban végül ezúttal nem kerül sor. Tiltakozások lesznek több más belgiumi városban, például Namurben, Liege-ben, Antwerpenben és Gentben is.

A belga kormány a következő években 11 milliárd eurót akar megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén, és egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól 65 évről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, valamint beszünteti a bérek és a segélyek inflációhoz igazítását a versenyképesség javítása és a foglalkoztatottság növelése érdekében. A szakszervezetek azzal vádolják a kabinetet, hogy takarékossági intézkedései aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli.

Pieter Timmermans, az egyik legnagyobb belga munkáltatói szövetség (FEB) vezetője ugyanakkor leszögezte, hogy nélkülözhetetlen a nyugdíjreform, „amennyiben nem találnak rövid időn belül nagy mennyiségű kőolajat az országban”. Hozzátette, egy felmérés szerint a 34 éven aluli munkavállalók kétharmada egyetért az intézkedéssel.