Andrej Danko szlovák parlamenti elnök szombaton közölte, kezdeményezni akarja, hogy a cseh törvényhozás példáját követve a szlovák parlament is álljon ki Magyarország mellett a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban.

Fotó: MTI

Danko a visegrádi országok (V4) parlamenti elnökeinek szombaton zárult kétnapos kassai nem hivatalos találkozóját követő sajtóértekezleten kijelentette: a felelős politikai vita után igyekszik kezdeményezni a cseh parlamentéhez hasonló lépés megtételét Szlovákiában. „Világosan ki kell mondani, hogy a lengyel és magyar testvéreinkre és barátainkra kiszabott esetleges szankciókat nem lenne szabad elfogadni, amíg nem használjuk ki a demokratikus mechanizmusok nyújtotta összes lehetőséget a helyzet tisztázására” – mondta.

A cseh parlament alsóháza a közelmúltban határozatot fogadott el, amelyben kiállt Magyarország mellett és elítélte az Európai Parlament (EP) által elfogadott Sargentini-jelentést. Az EP döntése értelmében megindulhat Magyarország ellen az uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárás.

Marek Kuchcinski, a lengyel parlamenti alsóház, a szejm elnöke szintén bírálta az EP Magyarországgal kapcsolatos döntését. Kijelentette: az Európai Parlament és az Európai Unió vezetése többször is túllépik jogköreiket, ami elfogadhatatlan.

Andrej Danko szerint a négy visegrádi ország támogatja az Európai Uniót és nem kérdőjelezi meg tagságát a szervezetben, de igyekszik rámutatni a valódi problémákra, és beszélni róluk.

„A visegrádi országcsoport keretében igyekszünk rámutatni a problémákra oly módon, hogy megkönnyítsük a kommunikációt az európai intézményekkel” – jelentette ki Danko.

Latorcai János, a magyar Országgyűlés alelnöke a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint hangsúlyozta, hogy a visegrádiak olyan időben is aktívan bekapcsolódnak az európai politikába, amikor a sokan megkérdőjelezik az Európai Unió egységét. „Konstruktív javaslatokat teszünk, nem akarjuk megosztani a tagállamokat, de szeretnénk visszatérni az Európai Unió eredeti alapértékeihez” – idézte a TASR Latorcai János szavait.

A parlamenti vezetők kassai találkozóján az egyik központi témája az európai biztonság és a migráció volt.

„Kedvező fejleménynek tartjuk, hogy a migránsok elosztása az európai uniós tagállamok között talán véglegesen lekerült a napirendről” – mondta Radek Vondárcek, a cseh alsóház elnöke újságíróknak. Leszögezte, hogy a problémákat a migránsok származási országaiban kell megoldani, s nem az EU-ban.

A visegrádi országok parlamenti vezetői a kassai találkozón egyeztették álláspontjaikat a V4-ek, valamint a francia és a német parlamentek képviselőinek november 15-re Pozsonyba tervezett tárgyalásaival kapcsolatban. Az a célunk, hogy javítsuk a parlamentek együttműködését – jegyezte meg Danko.